Az egészségügyi intézmények épületeinek felújítását és újak kialakítását támogatja a németországi Help jótékonysági szervezet összesen mintegy egymillió euróval. Ebből az összegből hat szerbiai városban építenek ki, illetve újítanak fel egészségügyi és mentőállomásokat.

A Zentai út és a Stipan Kopilović utca sarkán található épületegyüttes is megfelelne mentőállomásnak (Fotó: Molnár Edvárd)
Szabadka 100 000 eurót kap erre a célra, emellett Magyarkanizsa és Zombor is részesül a támogatásból. A pénzből egy, a mentőállomás szükségleteinek megfelelő épületet újítanának fel, illetve emellett egy teljesen új és felszerelt mentőautó is része az adománynak.
Mint az Maglai Jenő polgármestertől megtudtuk, az első épület, amely az önkormányzat tulajdonában van, és talán megfelelne a célnak a Zentai út és a Stipan Kopilović utca sarkán található épületegyüttes, kiemelte azonban, lehetséges, hogy az elkövetkező hetekben további épületeket is megnéznek, és csak azt követően döntenek a végleges lokációról.
– Az újonnan kialakított mentőállomásnak az elsősegélynyújtás, az elsődleges egészségügyi ellátás lesz a feladata, elsősorban a migránsok és a szociálisan nehéz helyzetben lévő polgártársaink megsegítése a cél – mondta Maglai Jenő.
