2024. február 22., csütörtök

Panasz a Gentlemen's Pubra

A hangos zene és a randalírozó fiatalok miatt bolydult fel a szomszédság

Néhány héttel ezelőtt a Gentlemen's Pub szórakozóhely megnyitotta kerthelyiségét, azonban mint a Szabadkai Rádió honlapján olvasható, az Újváros helyi közösségben, pontosabban a Papp Pál és a Rade Končar utcák találkozásánál működő szórakozóhely sok bosszúsággal teli órát okoz a közvetlen közelben élő szomszédok körében. A polgárok nemcsak a hangos zenére, hanem az ittas állapotban lévő fiatalokra is panaszkodnak, akik nemegyszer itt randalíroznak és zaklatják a szomszédságot. A hír szerint az éjszakai klub képviselői, a helyi közösség képviselői és az elégedetlen polgárok a probléma kapcsán a napokban a helyi közösségben találkoztak, hogy megvitassák a helyzetet és megpróbáljanak mindenki számára kielégítő megoldásra jutni. A klub tulajdonosa ígéretet tett arra, hogy a közeljövőben megpróbálják hangszigetelni a szórakozóhelyet, dolgoznak majd a klub nagyobb fokú biztonságán is, illetve, hogy az éjjel három óráig tartó nyitott, vagyis a kerthelyiségben megtartott bulikra csupán pénteken és szombaton kerül majd sor.