2024. május 8., szerda

Induljunk el a szeretet útján!

Több százan vettek részt a Böjte Csaba által bemutatott szentmisén Szentkúton

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes nagy tiszteletnek örvend Vajdaság-szerte is. Ő celebrálta az idei szentkúti Könnyező Szűzanya Egyházmegyei Kegyhely búcsújának vasárnapi szentmiséjét. A tikkasztó hőség ellenére több száz zarándok vett részt, hogy meghallgassa és áldást kaphasson az atyától.

Tekintettel a világban zajló eseményekre, Böjte Csaba beszéde központi témájában az összetartás fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint fogalmazott: „Az egyház fel kell, hogy készítsen bennünket arra, hogy ne csak napsütésben meg jó időben tudjunk jó keresztények lenni, hanem akkor is tudjuk egymást szeretni, amikor bajok, nehézséget, krízisek vannak.”

A szentmise egy ünnepi bevonulással vette kezdetét, mialatt népviseletbe öltözött fiatalok vitték be a könnyező Szűzanya aranyba foglalt szentképét, kinek nevét viseli a zarándokhely. Böjte Csaba atya példabeszédében arra biztatott, hogy tanuljunk Szűz Máriától, hiszen az ő élete is tele volt nehézségekkel. A kitartás fontosságát a Szentírásban leírt történet által hangsúlyozta, amikor egy búcsúból hazamenet elveszik a kis Jézus. Mária és József nem adja fel keresését, nem esik kétségbe. Az összetartás szerepét emelte ki, a tenni akarást, hogy ketten közös erővel, a szeretet hajtotta küzdelemmel el tudják érni céljukat. Ám nemcsak a kitartás lényegére hívta fel a hívők figyelmét, hanem a megbocsájtás, a nem egymás hibáztatása is fontos üzenete volt Böjte Csaba atyának.

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

– Ne várd el a férjedtől, a feleségedtől, a gyermekedtől, a szomszédodtól, hogy ő mindig mindent jól csináljon. Kicsi vagy, huncut vagy, mégis csak az enyém vagy! Nagyon fontos, hogy így álljunk egymáshoz. Ne egymás hibáit keressük, van mindenkinek bőven elég. Tudjunk egymásnak megbocsátani, újrakezdeni. A kudarcokat együtt tudjuk megoldani. Ahogy Mária és József is összezártak a bajban – magyarázta Böjte Csaba atya beszédében.

Böjte Csaba atya beszédében arra ösztönzött, hogy szabadon bátorítsuk, erősítsük és lelkesítsük egymást, ne csak vádoljuk, ne csak a hibát vegyük egymásban észre. Merjük kimutatni szeretetünket, ragaszkodásunkat, még akkor is, ha vannak zsörtölődések és nézeteltérések. Egy jó és szép szó sokat ér, a szeretet szeretetet szül, hangsúlyozta az atya a zarándokoknak.

Nem első alkalommal járt a Vajdaságban Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, ám a mostani találkozás is olyan energiát és felüdülést adott a kegyhelyre kilátogatóknak, ami gyógyír a léleknek. Prédikációja ezúttal is mélyen megszólított mindenkit, az időnként humoros hangvételű, mégis nagy erejű közlésformája által magába szippanthatta minden jelenlevő azokat a fontos mondanivalókat, melyeket közölni akart az atya. Böjte Csaba legfontosabb üzenete, hogy igyekezzünk elérni az összetartozást, a szeretet kimutatását és a megbocsátást.

Az eseményről fotógaléria is készült, amelyet ITT tekinthet meg. 

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele