2025. október 21., kedd

Javítani kellene, de nincs miből

Három hónapot is várni kell a szabadkai kórházban az MR vizsgálatra

A mágneses rezonancia (MR) vizsgálatra a Szabadkai Közkórházban mintegy 250 páciens vár, akiknek összesen mintegy 600 vizsgálatra van szükségük – írja a subotica.com. A kamenicai és a vajdasági klinikai központ mellett a szabadkai kórház az egyetlen, amely rendelkezik a szükséges berendezéssel az MR vizsgálathoz.

Átlagban három hónapot kell várni a vizsgálatra, ebbe azonban nem tartoznak bele azok a páciensek, akiket a sürgős diagnózis miatt egy hónapon belül meg kellett vizsgálni. A négy hónap alatt összesen 590 vizsgálatot végeztek, tavaly pedig 3418 esetben végezték el a vizsgálatot.

A Szabadkai Közkórház nem kapott állami támogatást a gép javítására és fenntartására, ami évente 80 000 euróba kerül.

– Az időpont kiosztásánál a diagnózis súlyosságát vesszük figyelembe. Egyedül a térd vizsgálatait nem tudjuk elvégezni, mert a szükséges javítás több mint húszezer euróba kerülne.

Feltétlenül szükség lenne két alapegység, számítógép cseréjére is, mert technológiai szempontból elöregedtek. Ez mintegy 68 ezer euróba kerül. A fontos az lenne, hogy biztosítsuk a „hideg fejet”, ami a gép hűtéséért felel. Mindez összesen 140 ezer euróba kerül adó nélkül, magyarázza dr. Željko Rokvić, a radiológiai osztály vezetője.
A gép élete az elvégzett vizsgálatok számától függ. Amennyiben valami miatt nem tudják elvégezni a vizsgálatot, a beteget továbbutalják másik intézménybe. Egyes páciensek, akik nagyon rossz egészségi állapotban vannak, nem bírják ki a harminc-hatvan percig tartó vizsgálatot, nekünk pedig nincs antimágneses felszerelésünk, amellyel követni tudnánk a vitális funkciókat – mondja a főorvos.

Magyar ember Magyar Szót érdemel