Szabadka Város és a szabadkai SMB gradnja Kft. képviselői közbeszerzési szerződést írtak alá a szabadkai Népszínház épületének átalakítási, felújítási és kibővítési – negyedik ütemének – munkálatairól. Az SMB Gradnja annak a konzorciumnak a meghatalmazott tagja, amelyet a sevojnói Jedinstvo MPP, továbbá a szabadkai Cim gas, a Yumol, a Rotel és a DG Company alkot.
A munkálatok kivitelezőjéről nyílt közbeszerzési eljárás keretében döntöttek, a közbeszerzési eljárás lefolytatását pedig Szabadka Város számára Vajdaság AT Nagyberuházási Alapja hagyta jóvá.
Az SMB gradnja Konzorcium a nyílt eljárás keretében 2014. október 13-án nyújtott be ajánlatot, amely teljes egészében eleget tesz a pályázati feltételeknek. Szabadka Város megrendelőként az előzetes tájékoztatást követően folytatta le az eljárást a közbeszerzési eljárásról szóló törvénnyel és a pályázati felhívással összhangban, a közbeszerzés tárgya pedig a Népszínház épületének átalakítása, felújítása és kibővítése.
Szabadka Város 2014. október 29-én a közbeszerzési eljárásról szóló törvénnyel összhangban hozott határozatot a munkálatok leszerződéséről, amelyek értéke áfa nélkül 70.643.564,84 dinár, illetve áfával együtt 84.772.277 dinár.
A munkálatok kivitelezésének határideje a munkába helyezéstől számított 140 nap (a határidő nem lehet hosszabb 150 naptári napnál). A kivitelezővel történt megállapodás értelmében a munkálatokat 2014. november 17-én kezdik meg.
A szabadkai Népszínház épülete átalakításának, felújításának és kibővítésének 4. üteme a tetőszerkezet megépítését és befedését, a külső nyílászárók beépítését, a homlokzati munkálatokat és az iparos munkák egy részét öleli fel a létesítmény régi részén.
