Az Ifjúsági Fesztiválon ezúttal is több ország fiatal dalszerzői mutatkoznak meg. A versenyjellegű rendezvény november 8-án, 20 órakor kezdődik a Népkör MMK-ban. A fesztiválhoz idén számos kísérőrendezvény társul, amelyek több helyszínen zajlanak. A műsort Mészáros Armand, Dejana Baltes, Kornelije Kovač, Lengyel Gábor, Gordana Vidaković és Vladimir Miletin mutatták be.
A fesztivál előrendezvényeként már október elsejétől szerdánként olyan szabadkai együttesek léptek fel, amelyek mostanában is aktívak. Zenélt már a DSub Faces, a Tranzit, a Harmonija Haosa, a Proces, a Muse Trap és a Nebo je crveno. A Mladost klubban ötödikén láthatjuk a Neuroleptic Trio, hatodikán pedig az Omladinac 11, a Fluat és a Sevdah Youth fellépését. A Danilo Kiš Alapítvány Raktár klubjában 4-én, 19.30-tól Dejan Mrkić tesz visszatekintést az 1961 és 1990 között zajló Ifjúsági Fesztiválokra, 5-én, szintén 19.30-tól a Lifka Sándor Art Moziban új szabadkai együttesek videoklipjeit vetítik, 6-án, 18 órától pedig szabad formában mutatja be városunkat Marko Božinovski Klaun és Darko Kovačević, míg a moderátor Boris Čegar lesz. Az Ifjúsági Fesztivál kísérőrendezvényei a Szabad forma elnevezést kapták és Szabadka város Ifjúsági Irodájának szervezésében, valamint a Junior Music Studio és az UrLik civil szervezet együttműködésében jön létre.
Hetedikén, az Ifjúsági Fesztivál előestéjén, két helyszínen zajlanak műsorok. Folytatódnak a Szabad formák a Pogonban, ahol 21 órától fiatal szabadkai alkotókat ismerhetünk meg, 22 órától pedig a Drago mi je, a Wooden Ambulance, a Senkiháza és a StuttgartOnline zenél. A belépés díjtalan.
Ugyancsak hetedikén, a városháza dísztermében 20 órától zajlik Kornelije Kovač nosztalgiaestje. Fellépnek: Bisera Velentalić, Miro Ungar, Dejan Cukić, Seid Memić Vajta, Klapa Cambi, Aleksandra Kovac, Goran Šepa-Gale Kerber, Dejan Najdanović-Najda (Smak), Tanja Banjanin, Kovács Anikó, Ivan Bosiljčić, Saša Vasić, Dušan Svilar, Mirna Radulović és Szerda Árpád, a belgrádi Kovačev együttes kíséretében. Belépőjegyek 2500 dinárért korlátozott számban válthatók a Plato könyvesboltban.
A Népkör MMK-ban, 8-án 20 órától veszi kezdetét a fiatal dalszerzők versenye. Mint azt hallhattuk, a pályázatra idén 64 szerzemény érkezett, a volt Jugoszlávia területén kívül Magyarországról, Ausztriából és Törökországból is. A fesztiválon tizenketten lépnek fel, ezúttal is több zeneműfaj képviselői. A vendégelőadó a DZOO formáció lesz, akik tavaly a legjobb dalszöveg díját kapták meg az Ifjúsági Fesztiválon. A zsűrit idén is zenei szakemberek, elismert zenészek alkotják: Brano Likić, Aleksandar Gajović, Dejan Cukić, Gordana Vidaković és Dario Kostić. A versenyre a belépés díjtalan.
A szervezőktől azt is hallhattuk, hogy idén a lehetetlenre vállalkoznak, három generációt igyekeznek zeneileg összekapcsolni: azokat, akikben még élnek az egykori Ifjúsági Fesztivál emlékei, akik életéből a háborús időszak miatt kimaradt és a jelenlegi fiatalokat. Lengyel Gábor arról is szólt, hogy az elmúlt években a fesztivál újraélesztése volt a cél, miután pedig ez megtörtént, átadnák az újabb generációknak. Törekvéseiket azonban az évről évre csökkenő költségvetés nehezíti meg.
