2025. július 11., péntek

A mellrákkal nem vagyunk egyedül

Száz rózsaszín léggömböt engedtek a magasba a város főterén

A szabadkai Soroptimist Klub Nők a jó ügyért megmozdulássorozatának első állomásán a közvélemény figyelmét a mellrák elleni küzdelem fontosságára kívánták irányítani a pénteki 100 rózsaszín léggömbbel a nők egészségéért elnevezésű rendezvényükön.
A mellrák elleni küzdelem hónapjának utolsó napján városközponti sétára hívták mindazokat, akik maguk is tenni kívánnak egy lépést a saját egészségükért.

100 rózsaszín léggömbbel a nők egészségéért (Fotó: Molnár Edvárd)

100 rózsaszín léggömbbel a nők egészségéért (Fotó: Molnár Edvárd)

– Ez a betegség itt van a környezetünkben, mégis keveset tudunk róla, keveset beszélünk róla, nem szívesen vállalják fel, akik küzdenek vele – nyilatkozta lapunknak Szilágyi Dorottya, a rendezvény egyik szervezője. – Végigsétáltunk a Korzón, a rózsaszín léggömböket a főtéren a magasba engedtük, mintegy a betegség elengedésének szimbólumaként. Azoknak a hölgyeknek szeretnénk ezzel üzenni, akik most küzdenek a betegséggel, ezzel kívánva kitartást, gyógyulást és tartós egészséget nekik. Talán azok, akik elsétáltak mellettünk egy pillanatra, gondolatban velünk voltak és elgondolkodnak a betegség megelőzésének fontosságán.

A megelőzésről és a korai felismerés fontosságáról a Városi Könyvtárban tartott előadást dr. Radmila Pavić és dr. Csengeri Attila szakorvosok, két hölgy pedig a saját, betegséggel kapcsolatos tapasztalatairól, az útról, amit végigjártak, a diagnózis pillanatától a gyógyulás pillanatáig szólt.

Pintér Molnár Edit magyartanárnő kiemelte, a daganatos betegséggel érintettnek felfedezés pillanatától egy nagyon kemény harccal kell szembenéznie.

– Nekem egy műtéttel kezdődött, ezt követte a kemoterápia, majd a sugárkezelés. A mellrák akár egy eséstől is kialakulhat. Az asszonyok, akikkel a kórházban találkoztam, egymást támogatva vívják a harcukat. Néhányszor volt mély gödörben a lelkem: amikor tudatosul az emberben, hogy mije is van, amikor elkezdődik a terápia, és tudatosul, hogy ez meddig is tart majd, aztán, amikor kihullik a haja és szembesül önmagával a tükörben, majd ezt követik a fájdalmak és mellékhatások. Amikor látja az ember, hogy nincs egyedül, akkor úgy érzi, hogy lépegetni kell előre, felvesz egy ritmust és csak előre néz. Visszatértem dolgozni, a gyerekek nem néztek le, pedig 1,5 centiméteres hajjal jelentem meg. Erősítettek, együttérzéssel néztek rám, teljes értékű embernek láttak továbbra is. Valamiért úgy kezeljük ezt a témát, mintha tabu lenne, pedig nagyon sok daganatos beteg van a környezetünkben. A családom is nagy támasz volt, mert szeretettel gondoltak rám, ők is vívták a saját harcukat engem látva.

Most a kivizsgálások időszaka tart, mindig bizakodva gondolok arra, hogy mi vár rám, mi fog történni és bízom abban, hogy nagyon sok nőtársam mintájára még sokáig egészségben fogok élni.  

Magyar ember Magyar Szót érdemel