2025. július 12., szombat

Készen állnak a fűtésszezonra

Nem drágul meg a távfűtés – A vállalat a hőtermelés fejlesztését tervezi

Maglai Jenő polgármester és kísérete ezúttal a közvállalatok közül a Távfűtőművekbe látogatott el, ahol a közvállalat vezetőségével tartott rövid megbeszélést követően az újságíróknak elmondta, a vállalatot érintő aktuális és fontos témákról esett szó, így a fűtésszezonra való felkészülésükről, a távfűtés díjszabásáról és a jövőbeni tervekről is.

– A Távfűtőművekben minden készen áll arra, hogy beindítsák a rendszert, a gázkazánokat bármikor használatba helyezhetik, és amennyiben nehézségek merülnének fel a gázellátásban, akkor elegendő mazut áll rendelkezésre ahhoz, hogy ezt a kiesést pótolják és biztosítsák a zavartalan fűtést. Emellett minden szükséges javítást elvégeztek a kazánokon is, vagyis a fűtés beindítása nem kellene, hogy akadályokba ütközzön. A Távfűtőművek több mint tízezer fogyasztót, vagyis több mint harmincezer embert lát el távhővel. Ami nagyon jó hír, hogy a vállalat az idén mintegy 50 millió dináros nyereséget valósít meg, ami egyben azt is jelenti, hogy nem lesz áremelés, illetve jelenleg is folyik a vita a városvezetés és a vállalatvezetés között, hogy hogyan is nézzen ki az új tarifarendszer, melyről október végéig szeretnénk meghozni a határozatot. Remélem, sikerül olyan új tarifarendszert kialakítani, ami mindenképpen igazságosabb, jobb megfizettetési mód lesz a fogyasztók számára, ugyanakkor a vállalat működését sem veszélyezteti – nyilatkozta a polgármester.

Az idén a Távfűtőművek a nyári periódus alatt igen nagy rekonstrukciós munkát végzett el, melynek során lecserélték a hővezetékeket, ezáltal korszerűsítették a rendszert. A beruházás 2,4 millió euróba került, és a munkálatok befejezésére kiszabott határidőt is tartani tudták. A vezetékek cseréjét a KFW Banktól három évvel ezelőtt felvett hitelből végezték el, azonban a felhasznált összeg mellett még további mintegy 2,2 millió euró áll a Távfűtőművek rendelkezésére. A korábbi tervek szerint ezt a pénzt új alállomásokra és egy kogenerációs berendezésre fordították volna, azonban mint Dervo Ahmetović, a Távfűtőművek igazgatója elmondta, ezzel kapcsolatban elvégeztek egy műszaki-gazdasági elemzést, mely megmutatta, okosabban is fel tudnák használni ezt a pénzt.

– Racionálisabban kell felhasználnunk a rendelkezésre álló összeget, így elsősorban a hőtermelésbe, vagyis a kazánokba kellene belefektetni, ami az egyik legnagyobb probléma. A kazánjaink közel negyvenévesek, és ha ezen a téren megújulunk, akkor stabil, gazdaságos távhőellátásunk lesz, ami a következő két-három évtizedben kiszolgálja a várost – jelentette ki az igazgató.

A fűtési szezon az idén hivatalosan október 20-án indul be, azzal, hogy a hétvégén próbafűtést végeznek, illetve, ha a következő napokban hirtelen lehűlne az idő, azaz három éjszakán keresztül 12 Celsius-fok alá süllyed a hőmérséklet, akkor szükség szerint beindítják a rendszert.

Magyar ember Magyar Szót érdemel