2025. július 12., szombat

Új helyen a Soltis Stúdió

Migrációs tanács alakul – Ülésezett a Városi Tanács

A Városi Tanács 45. rendes ülésén összesen tizenhárom napirendi pontról tárgyalt. Elfogadták és a városi képviselő-testület elé terjesztik három részletes rendezési terv javaslatát. A Szegedi út egy parcellájáét, a Tőzeg felé vezető útét, valamint Gabrić település egy utcájáét.

A tanács tagjai elfogadták azt a javaslatot is, amelynek köszönhetően azok a vállalkozók, akik 2006 és 2009 között hitelt kaptak a város gazdaságfejlesztési alapjától, de kötelezettségeiknek nem tettek eleget, vagyis nem fizették vissza a hitelt, átütemezhetik, illetve kérhetik a kamatos kamatok leírását. Mindezt írásban kell kérvényezniük november 15-ig, attól függetlenül megtehetik ezt, hogy folyik-e ellenük bírósági eljárás vagy sem.

A Népszínház magyar társulatának kérésére a jövőben a Harambašić utca 4. címen próbálhat majd a társulat, illetve itt működik majd a Soltis Lajos Stúdió is. Összesen több mint négyszáz négyzetméternyi területet kap a Népszínház használatra.

Maglai Jenő polgármester elnökletével Migrációs Tanács alakul, amelynek feladata lesz a Szabadkán történő migrációk követése és arról az illetékes belügyi szervek értesítése, valamint szükség szerint programok és javaslatok kidolgozása.

Magyar ember Magyar Szót érdemel