Egy héttel ezelőtt rendezték meg az I. Szegedi Nemzetközi Pálinka és Párlatversenyt a Dél-Alföldi Hungarikumok Alapítvány fő támogatásával, melyen az észak-bácskai pálinkakészítők is részt vettek. Sikerüket számos serleg, elismerő oklevél bizonyítja, így Óvári Zsolt, Sinka Zoltán, Varagyanin Zoran és Gulyás Lajos serlegekkel tért haza, sőt a vándorserleg is az egyik vajdasági résztvevőhöz, Fabrik Attilához került.
Kis Árpád, a Szabadkai Parasztegyesület elnöke elmondta, a vajdasági pálinkakészítők az ő szervezésükben vettek részt a megmérettetésen, és a díjakból jól kitűnik a nagy hozzáértés és tapasztalat.
Németh Józseftől, a Dél-Alföldi Hungarikumok Alapítvány elnökétől és a verseny igazgatójától megtudtuk, a rendezvény célja a pálinkák és párlatok népszerűsítése volt, s kiemelte, a vajdaságiak nagyon jól szerepeltek az első találkozón.
– Nem csodálkozom ezen az eredményen, hiszen az elmúlt évtizedekben az ittenieknek volt lehetőségük elég tudást, tapasztalatot összegyűjteniük, nekünk azonban sokat kell még tanulnunk, hogy felzárkózzunk hozzájuk, hiszen a Kádár-korszakban nem volt engedélyezett a pálinkafőzés. A versenynek kétszázharminckilenc résztvevője volt, akik tizenhét kategóriában mérték össze a pálinkáikat és párlataikat, és bár mindenféle pálinka képviseltette magát, a résztvevők túlnyomórészt a kajsziból és szilvából készült pálinkákkal érkeztek. A kategóriagyőztesek serlegeket kaptak, emellett voltak közönségdíjak, a szakmai zsűri által odaítélt különdíjat Óvári Zsolt kapta, a vándorserleg pedig úgyszintén Vajdaságba került Fabrik Attilához, amit vilmoskörtéből főzött pálinkájával érdemelt ki.
A versenyigazgató még elmondta, sajnos sokan műanyag flakonban hozták a pálinkájukat, ezért a jövőben szeretnék a versenyt úgynevezett pálinka-szépségversennyel kibővíteni, melynek célja a pálinkakészítők ösztönzése, hogy jobban odafigyeljenek arra, hogy a külalak méltó legyen a párlathoz.
