2025. június 18., szerda

Idősek világnapja a főtéren

Tegnap volt az idősek világnapja, melynek alkalmából a főtéren a Szociális Munkaközpont, a Közegészségügyi Intézet, a Caritas Szabadka, a Vöröskereszt, a Szabadkai Egészségházak, a Szabadkai Gyógyszertárak, a Gerontológiai Központ és a Városi Nyugdíjegyesület standjai várták az érdeklődőket.

Mint Ric Gábor, a Caritas Szabadka igazgatója elmondta, 2009 óta emlékeznek meg az idősek világnapjáról, melyre minden alkalommal meghívják azokat a szervezeteket, intézményeket, melyek valamilyen szolgáltatást vagy segítséget nyújtanak az időseknek. Ez alkalomból vérnyomás-és vércukorszintmérést, valamint koleszterinszint-mérést végeztek, tanácsokat adtak és szórólapokat osztottak a járókelőknek az elérhető szolgáltatásokról, illetve megtekinthetők voltak a Gerontológiai Központ Kreatív műhelyében készült alkotások, a helyszínen is folyt kézműveskedés, akinek pedig kedve volt, leülhetett egy sakkpartira, vagy lengőtekézhetett.

– A mai rendezvény legfőbb célja, hogy informáljuk a polgárokat, hogy majd amikor szükségük lesz valamelyik intézmény segítségére, akkor tudják, hová, kihez kell fordulniuk – mondta Ric Gábor.

A kétórás rendezvényt Ilija Đukanović, a város egészségüggyel és szociális kérdésekkel megbízott tagja nyitotta meg, aki elmondta, ez a világnap jó alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet a legidősebb polgárainkra és az őket érintő nehézségekre, az önkormányzat és a jelenlévő intézmények feladata pedig, hogy segítsenek ezeknek a problémáknak a megoldásában.

Magyar ember Magyar Szót érdemel