Vállalkozó felsőoktatás volt a címe annak a műhelymunkának, amelyre pénteken a Vajdasági Magyar Doktoranduszok Szervezete és a Vajdasági Magyar Műszaki Tudományos Társaság szervezésében került sor a Galleria Hotelben. A konferencia témája a felsőoktatás és a versenyszféra együttműködése, a résztvevők az egyetemek és a cégek közötti együttműködés jó gyakorlataival ismerkedhettek meg.
Dr. Gogolák László, a rendezvény koordinátora elmondta, ezzel a műhelymunkával szeretnék közelebb hozni egymáshoz a felsőoktatást és a vállalkozókat. Az ötlet onnan ered, hogy Szabadkán sok újonnan alakult vállalkozás működik, amelyeknek a fejlesztésekhez, projektekhez segítségre van szükségük, és felkeresték a felsőoktatási intézményeket. Ezért erre a konferenciára meghívták az érdekelt vállalkozókat, illetve magyarországi felsőoktatási intézményekből hívtak előadókat, olyanokat, akiknek már sikeres együttműködésük van a versenyszférával, hogy meséljék el tapasztalataikat.
A szabadkai műhelymunkán előadást tartott dr. Kovács Lóránt, a Kecskeméti Főiskola GAMF Kar dékánja, aki arról mesélt, hogyan települt le ebben a városban a Mercedes, és milyen lehetőségeket hozott ez magával. Dr. Husi Géza, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának dékánhelyettese saját tapasztalatait osztotta meg a jelenlévőkkel, ugyanis ők számos vállalkozóval működnek együtt, nagyon sok sikeres projektet tudtak megvalósítani. Az ő tapasztalatuk azért érdekes, mert ebből megtudhatják az érdekeltek, hogyan lehet az uniós pályázatok, az ipari fejlesztések irányába elmozdulni. Győrből, dr. Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának dékánja is előadást tartott, ebben a városban ugyanis az Audinak köszönhetően nagyon erős az ipar, és a gyárnak köszönhetően indulhatott el a nevüket is viselő egyetemi kar. Dr. Bíró István, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara Műszaki Intézetének vezetője egy nálunk is egyre aktuálisabbá váló témáról, a duális képzésről mesélt a jelenlévőknek. A vendégeken kívül előadást tartottak a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola munkatársai is.
Gogolák elmondta, a workshopot szervező Vajdasági Magyar Műszaki Tudományos Társaság a Vajdasági Magyar Doktoranduszok Szervezete keretein belül működik, és céljuk a felsőoktatás és a vállalkozói szféra közelebb hozása egymáshoz, elsősorban ilyen rendezvények lebonyolításával.
A rendezvényen 15 szabadkai és környékbeli vállalkozó vett részt. Gogolák elmondta, sokakat megkerestek, amikor szervezték a műhelymunkát, és a fogadtatás eléggé vegyes volt. Számos cég, amelyektől nyitottság volt várható, visszafogottan reagált, nem értették, mi hasznuk lehet nekik ebből. Viszont azok a cégek, amelyek egyébként is sikeresek, pozitívan viszonyultak ehhez, és el is fogadták a meghívást.
Az utóbbi időben Szabadkán számos lépést tettek abba az irányba, hogy az oktatást a gazdaság igényeihez igazítsák. Gogolák szerint ezért is fontos a kommunikáció, hogy a vállalkozások mondják meg, milyen mérnökökre van szükségük, milyen tudású szakemberekre. Ez az együttműködés egyik vonala, a másik pedig, hogy az oktatási intézmények kutatókként a projektekbe is besegítenek.
Magyarország több tapasztalattal rendelkezik ezen a téren, ami Gogolák László szerint nagy mértékben köszönhető három autógyár ottani jelenlétének. Mint mondja, az alkalmazott műszaki mérnöki tudományok csúcsa az autógyártás, az ugyanis sok beszállítót, kisvállalkozót ölel fel, sok erőforrást meg tud mozgatni, ezért az ottani tapasztalatok értékesek lehetnek.
