Egyórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 11,55 és 12,55 között a Szociális Munkaközpont szakszervezetének tagjai. Mint a sajtónak kiküldött értesítésből kiderül, azért kényszerültek erre a lépésre, mert többhavi próbálkozás után sem sikerült párbeszédet folytatni az igazgatóval és az alapítóval.
A sztrájk okai között felsorolják, hogy az igazgató nem működik együtt a szakszervezettel és a dolgozókkal, a munkások gazdasági-anyagi és szociális helyzetét befolyásoló igen fontos határozatok meghozatalára a szakszervezettel és a dolgozókkal való egyeztetés nélkül került sor, illetve az intézmény általános okiratait a munkajogi törvénnyel ellentétes tartalommal fogadták el. A tiltakozó dolgozók szerint a racionalizációra vonatkozó városi képviselő-testületi határozat végrehajtása sérti a közszférában dolgozók maximális számának meghatározására vonatkozó köztársasági törvényt, a dolgozók a készenléti időszakra vonatkozóan nem kapták meg juttatásaikat, illetve az igazgató inkorrekt és megalázó módon viszonyult a dolgozókhoz.
A figyelmeztető sztrájkra az intézmény helyiségeiben kerül sor, azt a háromtagú sztrájkbizottság folytatja le.
A tiltakozók követelései között szerepel párbeszéd indítása a munkások munkajogi, gazdasági-anyagi és szociális helyzetéről, az alapító, az igazgató és a szakszervezet meg a munkások között. Emellett követelik a vitatott jogi előírások hatályon kívül helyezését, azt, hogy az ésszerűsítést a törvénnyel összhangban végezzék és sürgősen kezdődjenek meg a tárgyalások a kollektív szerződésről. A készültségi helyzet díjazását is követelik, a dolgozók által delegált tag visszahívását az intézmény igazgatóbizottságából, és egyszeri segély fizetését azon dolgozóknak, akik az önkormányzattól kapják bérüket.
