2026. január 17., szombat
NEMZETI TANÁCSI VÁLASZTÁSOK 2018

Barátkozás és készségfejlesztés

A szakemberek szerint bármilyen foglalkozás képes fejleszteni a gyermekek készségeit

Sütőtök illata lengedezett a levegőben, a falakra pedig gyertya fénye vetődött a szabadkai Újfalu helyi közösség épületében, ahol szombaton délután bemutatták a dr. Magyar Éva művészetterapeuta foglalkozásain készült gyermekrajzokat, valamint kézműves foglalkozást tartottak. A Művészetek háza elnevezésű rendezvényen Halloweenra készülvén a gyerekek tököt faraghattak, de Györgyi néni jóvoltából a quilling csínját-bínját is megismerhették.

A helyi közösség falait díszítő képek Magyar Éva jobb agyféltekés rajztanfolyamán készültek. Az oktató elmondása szerint a gyerekek később rajzklub keretében tökéletesítették tudásukat. A rajzok különböző technikával készültek, nyilatkozta a művészetterapeuta lapunknak. Mint hozzátette, a grafitceruzával készült rajzok az élethű rajzolásra való törekvést fejezik ki, míg az olajpasztellel készült, gazdag színvilágú alkotások inkább a gyermekek fantáziáját tükrözik. A „művészek” tíz és tizenhárom év közötti gyermekek, akik jellemzője az élethű rajzok iránti igény, tudtuk meg a beszélgetés során.

Amikor a tanár és a jelölt ismét gyermekké válik (Fotó: Pesevszki Evelyn)

Amikor a tanár és a jelölt ismét gyermekké válik (Fotó: Pesevszki Evelyn)

Aki esetleg még csak nem is hallott a quillingről, az Kovács Györgyinek köszönhetően nemcsak okosodott, hanem ügyesedett is. A quillinget, azaz a papírcsíktechnikát már a reneszánszkorban ismerték, internetes források szerint akkoriban apácák vallási tárgyakat és könyvborítókat dekoráltak vele, majd a XVIII. és a XIX. században elsősorban az előkelő hölgyek körében volt népszerű ez a technika. Kovács Györgyi az év elején véletlenül ismerkedett meg a papírcsíktechnikával, azóta viszont igen lelkesen gyártja a mutatós díszeket. Elmondása szerint a kínai üzletekben minden kelléket és hozzávalót be lehet szerezni, méghozzá igencsak jutányosan. Nem ez az első alkalom, hogy Györgyi néni gyerekeket ismertet meg a technikával, már meghívták egyik dédunokája iskolájába, ahol 35–40 gyermek anyák napjára készített ezzel a módszerrel ajándékot. Györgyi néni nagyon szeret gyerekekkel foglalkozni, mert, mint megjegyezte, érdeklődőek és nyitottak, illetve bármilyen szabadidős, kreatív foglalkozást örömmel fogadnak.

De Negri Ibolya, a Magyar Összefogás jelöltje, gyakorló tanár, egyetért a megállapítással, hogy a gyermekek számára a foglalkozás minden formája előnyökkel jár, hiszen fejleszti készségeiket, legyen szó klasszikus vagy alternatív foglalkozásról. Az Újfalu helyi közösségben megszervezett rendezvényt talán leghitelesebben a családbarát jelzővel lehetne körülírni, jegyezte meg De Negri Ibolya, miközben szorgalmasan egyre mélyebb üreget vájt a sütőtök kövér pocakjában. Az ehhez hasonló közösségépítő események csodája az, hogy több korosztály tudja színvonalasan eltölteni a szabadidejét, méghozzá együtt, tette hozzá De Negri Ibolya.

Baráth Gábor „műalkotása” már elkészült, egyedül a gyertyával akadtak némi nehézségei, az ugyanis folyamatosan kialudt. Baráth Gábor, a Magyar Összefogás jelöltje szintén tanár és úgyszintén csatlakozott ahhoz az állásponthoz, hogy a készségfejlesztés mellett a másik legfontosabb cél elcsalogatni a gyerekeket a számítógépek, vagy az egyéb kütyük képernyői elől. Ez a rendezvény tökéletes példája annak, hogy miként kapcsolódhatnak ki szombat délután a gyerekek, miközben fejlesztik készségeiket és közösségben töltik el az idejüket, hiszen a mai fiatalok életében talán ez az egyik legnagyobb probléma, nevezetesen nem töltenek elegendő időt közösségben, hangsúlyozta Baráth Gábor.

Magyar ember Magyar Szót érdemel