A helyi választásokon Szabadkán a Vajdasági Magyar Szövetség kapta a legtöbb szavazatot a Demokrata Párti koalíciót követően, a voksok összesen 22,52 százalékát. Maglai Jenőtől, a VMSZ listavezetőjétől és polgármesterjelöltjétől interjúban több dologra is választ szerettünk volna kapni: többek között arra, elégedett-e az eredményekkel, kivel lépne koalícióra a VMSZ, hiszen a szabadkaiak többsége azt szeretné, hogy a DP-vel közösen vezessék a várost.
Szabadka
Május 10-e és 12-e között, hatodszor kerül sor a szórakoztató-, verseny- és edukációs jellegű Guitar Open Fesztiválra városunkban. Az ünnepélyes megnyitó a Kosztolányi Dezső Színházban lesz tizedikén este nyolckor, amikor fellép a venezuelai születésű Gabriel Guillen utána pedig a szerbiai Amicus trió.
Az I-es számú szabadkai választói körzetben a többségi elv szerint megtartott tartományi választásokon Slavko Paraćra, a Demokrata Párt körüli koalíció egyéni jelöltjére a polgárok 13,73 százaléka szavazott. Parać ezzel második helyen végzett és a választások második körében dr.
A vasárnap megtartott választásokon Szabadka négy választási körzetében egyik tartományi egyéni jelölt sem nyerte el a szavazatok abszolút többségét, tehát május 20-án ezekben a kerületekben is megszervezik a választások második fordulóját. Dr.
– A polgárok arra az opcióra szavaztak, amely eredményeket tudott felmutatni, s nem utolsósorban az egyetlen olyan pártra, amelynek programja volt a következő négy évre. A Demokrata Párt volt az egyetlen Szabadkán, amely pontosan megmondta, hogy mit tervez, és ezeket a terveket pedig az elmúlt négy évben elért eredményekre alapozta – mondta Modest Dulić, a Demokrata Párt helyi szervezetének elnöke a párt tegnapi sajtótájékoztatóján.
– Köszönöm a polgároknak, hogy ránk szavaztak, és így, végre, négy képviselővel képviseljük őket a városi képviselő-testületben – emelte ki Josipa Ivanković, a Fordulat Koalíció szabadkai listavezetője.Az előzetes eredmények szerint négy képviselői mandátummal vesznek részt a képviselő-testületben, mégpedig Jospia Ivanković, a lista vezetője, Sebők Róbert, az LDP városi szervezetének menedzsere, Ivan Francišković, az LDP tagja és Stevica Drčić.

