Január 22-én, azaz Szent Vince napján ismét megejtették az immár hagyománnyá vált próbaszőlőmetszést, a levágott vesszőből pedig a szőlősgazdák megpróbálják az idei évi termést kikövetkeztetni, megjósolni.
Szabadka
Tavaly indult útjára a Madarak hangja elnevezésű projektum, melyet három civil szervezet, az Artrust, az A.Š.
A Városi Tanács legutóbbi ülésén határozatot hozott arról többek között, hogy az állapotos nőknek egyszeri támogatásként 20 000 dinárt különít el a költségvetésből. Erre a támogatásra azok a nők jogosultak, akik Szabadka területén élnek, valamint betöltötték a terhességük 28.
A télből elmúlt lassan két hónap úgy, hogy a szabadkai téli szolgálatnak csupán néhányszor kellett beavatkozni, és a csúszós utakra sót és kőtörmeléket szórnia. Mint azt a Köztisztasági és Parkosítási Közvállalatban megtudtuk, ennek ellenére ők készenlétben vannak, ugyanis nem tudni, hogy a január vége és a február milyen időt tartogat a számunkra.
Mint minden télen, a ludasiak a környező települések kártyajáték-kedvelőivel az idén is összemérték tudásukat és a szerencséjüket filkózásban, snapszliban és hetesezésben. A magyar kártyával vívott csaták ezúttal nagy érdeklődést váltottak ki, jelentősen többen neveztek be a versenyre, mint a korábbi években.
Egyes szabadkai fogyasztók talán meglepődve tapasztalták, hogy a Távfűtőművek által kiküldött decemberi fűtésszámla akár több ezer dinárral is magasabb a novemberinél, miközben az év utolsó hónapja igen enyhének tűnt. Pero Rikić, a Távfűtőművek igazgatója lapunknak elmondta, az elszámolás során a vállalat nem követett el hibát, a számlákon szereplő összeg megfelel az elfogyasztott távhő mennyiségének.

