2026. július 1., szerda

Szabadka

Kék fénnyel világítják meg a városházát

Tegnap és ma este is az autizmus világnapjára való megemlékezés jegyében kék fénnyel világítják majd meg a régi városháza hivatalos bejáratát, ugyanakkor A szivárvány mögött elnevezésű projektum keretében ma nyílik meg az a napközi, ahol a szakemberek az autizmussal élőkkel foglalkoznak majd.

Új út a Bajmok–Bácsalmás határátkelőig

Felújítják Bajmokon a Njegoš utcát, amely a Bajmok–Bácsalmás határátkelőhöz vezető út. Ezekről az építőmunkálatokról írt alá megállapodási szerződést Szabadka polgármestere és az építkezést kivitelező vállalat, a Vojput Rt.

Stratégiára van szükségünk

Az Expres 2014 nemzetközi tudományos tanácskozáson ismét a megújuló energiaforrások hasznosítása és hatékonyságuk kapta a főszerepet. Nyers József, a tanácskozás szervezője elmondta, a megújuló, azaz a természetes energiaforrások terén a lehetőségek hatalmasak, még a technológia is megvan hozzá, azonban anyagi támogatás hiányában jelentős előrelépés nem érhető el.

Sok a tennivaló, kevés a pénz

A két évvel ezelőtti választások alkalmával az Újfalu helyi közösség lakóinak zöme a helyi járulék megszüntetése mellett tette le a voksát, így az elmúlt időszakban a helyi közösség vezetősége az addig befolyt pénzből igyekezett gazdálkodni és a hiányzó infrastruktúrát kiépíttetni, de ez a pénz hamarosan elfogy, miközben nagyon sok tennivaló lenne még.