(Fotó: Diósi Árpád) Pénteken megkezdték a szabadkai Népszínház főtérre néző homlokzata előtt álló építkezési állványok szétszerelését. Az állványok lebontásával rövid időre megmutatta régi pompáját...
Szabadka
A város Ifjúsági Irodája a nyári szünet alatt is programokkal várja a fiatalokat, ezeket az önkormányzat is támogatja. Dejana Baltes, az Ifjúsági Iroda koordinátora elmondta, programjaik edukációs, pszichológiai, kreatív és sportjellegű aktivitások lesznek, s mindegyik ingyenes.
(Fotó: Tómó Margaréta) Szerdán Hajdújárásra, csütörtökön pedig Szabadkára érkezett az Úton... Séta a Szülés-születés minőségéért program csapata. A sétához csatlakoztak a helyi, szabadkai szakember...
Csütörtökön megnyílt az Ametek gyár Szabadkán, mely mikromotorokat fog gyártani. A gyárcsarnok a Szegedi úton helyezkedik el, s már június folyamán megkezdték a termelést, az első szállítmány pedig már útnak is indult, s a cél, hogy az év végéig annyi gép kezdjen el üzemelni, mely százötven dolgozónak ad majd munkát.
(Fotó: Tómó Margaréta) Ismeretlen tettesek megrongálták a szabadkai városháza előtti kék szökőkutat. Csütörtökre virradóra a szökőkutakat karbantartók riasztották a rendőrséget, mert a helyszínre é...
A Jogi Egyesület a nyár folyamán tábort szervez az általános iskolák alsó osztályosai számára Tanyák árnyékában elnevezéssel, melynek célja, hogy a gyerekek hasznos és szórakoztató módon töltsék szabadidejüket a nyári szünet alatt, amíg a szülők dolgoznak.

