2026. május 22., péntek
ÓBECSE

Önkéntes munkaakciót szerveznek a kutyamenhelyen

Óbecse község Ifjúsági Irodája a helyi önkormányzattal és a szerbiai Környezetvédelmi Minisztériummal együttműködve, A természetnek nincs alternatívája – ezért cselekedj te is elnevezésű országos ökológiai kampány keretében önkéntes munkaakciót szervez a kutyamenhely rendezésére. Az akcióra ma, május 22-én 13 órai kezdettel kerül sor.

Az akció során a menhely teljes területének rendezését tervezik: a kutyaházak javítását és rendbetételét, festést, takarítást és a hulladék eltávolítását, valamint az udvar általános rendezését annak érdekében, hogy a kutyák számára minél jobb körülményeket biztosítsanak. A program célja, hogy közös erővel hozzájáruljanak az elhagyott állatok számára egy szebb és biztonságosabb környezet kialakításához, ugyanakkor felhívják a figyelmet a róluk való gondoskodás fontosságára is.

A szervezők minden polgárt, fiatalt, önkéntest és jó szándékú embert arra biztatnak, hogy csatlakozzanak az akcióhoz, és járuljanak hozzá a kezdeményezés sikeréhez. Minden szükséges eszköz biztosított. Közleményükben hangsúlyozzák: ez egy jó alkalom arra, hogy a résztvevők közösen tegyenek valami hasznosat a közösségért, valamint szolidaritást és felelősséget vállaljanak azok iránt az állatok iránt, amelyeknek a legnagyobb szükségük van a segítségre.

Az akcióban való részvételre az érdeklődők Instagramon vagy Facebookon keresztül jelentkezhetnek.

Magyar ember Magyar Szót érdemel