A látogatásról készült képgalériát ITT tudják megtekinteni.
Az óbecsei Testvériség Általános és Középiskola központi épületében tett tegnap látogatást dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Vicsek Annamária, a párt alelnöke és európai parlamenti képviselő, Bájity Borisz, a VMSZ alelnöke, dr. Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke, Ótott Róbert, a tartományi kormány alelnöke, Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint a VMSZ további tisztségviselői. A delegáció ezt követően a helyi Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörbe is ellátogatott, ahol megtekintette a mohácsi csata 500. évfordulójára készülő produkció próbáját.
Dr. Pásztor Bálint a Testvériség Általános és Középiskolában tett látogatás alkalmával kiemelte: az intézmény nem csak Óbecse számára jelentős, hiszen számos településről járnak ide sajátos nevelési igényű gyermekek.
– Nagyon fontos fejlesztések valósultak meg itt az elmúlt években. Ha összeadjuk a tartományi, valamint a Magyarország kormánya által nyújtott támogatásokat, elmondhatjuk, hogy az utóbbi néhány évben ez mintegy 79 ezer eurónak megfelelő összeget tesz ki. Az óbecsei Testvériség Általános és Középiskola hiánypótló, nagy jelentőségű intézmény, amelynek igazgatónője szívvel-lélekkel dolgozik azért, hogy az iskola betölthesse rendeltetését – hangsúlyozta a VMSZ elnöke.
Kurczinák Kiss Szilvia, az intézmény igazgatónője elmondta, hogy az iskolának összesen 135 tanulója van, az oktatás pedig magyar és szerb nyelven zajlik.
– A tartományi oktatási titkárság csaknem 6 és fél millió dináros támogatásának köszönhetően megújult a központi épület tetőszerkezete. Néhány évvel ezelőtt a Magyar Nemzeti Tanács jóvoltából nagyon szép pavilon épült az iskola kertjében, ahol a kertész szakos középiskolások elméleti és gyakorlati oktatása is folyik. A kertben járda és külső tanterem is helyet kapott. Rendelkezünk egy másik épülettel is, amelyet mi „nagyiskolának” nevezünk. Ez az épület jelenleg teljes felújításon esik át a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság 183 millió dináros támogatásának köszönhetően. A Tartományi Energiaügyi, Építkezési és Közlekedési Titkárság, valamint a helyi önkormányzat támogatásával új gázkazánok beszerzésére is sor került, amelyek az újjáépített épületben kapnak majd helyet – fogalmazott az igazgatónő. Hozzátette, hogy a felújítás ideje alatt a tanítás kizárólag a központi épületben, három váltásban zajlik, ami komoly szervezettséget igényel, és nagymértékben megnehezíti a mindennapi munkát.
Fotó: Ótos András / Néptáncosok is színpadra lépnek a mohácsi csata 500. évfordulójára készülő produkcióban
A próbán készült felvételeket ITT tudják megtekinteni.
A delegáció tagjai ellátogattak a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörbe is, ahol megtekintették a mohácsi csata 500. évfordulójára készülő produkció próbáját.
– Magyarország nemzeti kormányának köszönhetően a Csoóri Sándor Program révén 2022 és 2025 között mintegy 1,7 millió eurónak megfelelő forint érkezett a vajdasági magyar egyesületekhez néptáncra és a népművészet egyéb ágazataira. Úgy gondolom, ez is bizonyítja, hogy Magyarország nemzeti kormánya egységes nemzetben gondolkodik, és fontosnak tartja a magyar kultúra és népművészet támogatását a határon túl is. Ennek a támogatásnak köszönhetően valósulhatnak meg olyan produkciók, mint amelynek a próbája a Petőfi kultúrkörben is zajlott – hangsúlyozta dr. Pásztor Bálint.
Patyerek Csaba, a Vajdasági Kamara Táncegyüttes művészeti vezetője elmondta, hogy a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából nagyszabású előadást szeretnének színpadra vinni, amelyben néptáncosok és színészek is szerepelnek.
– Több mint fél éve dolgoznak ezen az előadáson. A próbatermi munkát mi januárban kezdtük el. Jelenleg is intenzív próbák zajlanak, három–öt órás időtartamban. A produkció bemutatóját a tervek szerint augusztus 30-án tartjuk az Újvidéki Színházban – közölte Patyerek Csaba.
Nyitókép: Fotó: Ótos András / = Látogatás az óbecsei Testvériség Általános és Középiskola központi épületében



