Pénteken és szombaton tartják meg a hagyományos Szent István-napi rendezvényt Óbecsén a helyi Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör szervezésében.
A pénteki program 17:30-kor kezdődik az alsóvárosi Páduai Szent Antal-plébániatemplomban az Óbecsei Schola Cantorum Énekkar vendégváró koncertjével. Ezt követően, 18 órakor kenyérszenteléssel egybekötött ünnepi szentmisét tartanak, majd 19 órakor ünnepi beszéd és a megszentelt kenyér megszegése várja a résztvevőket a Köztársaság utcában felállított szabadtéri színpadon. A 60 éves Csongrádi Fúvószenekar 19.30-tól ad koncertet, majd 20 órakor a budapesti Pódium Színház művészei mutatják be Álom, amit nem láttak még című operettműsorukat. Koncz Antónió és Hódi Lúcia Sodródj az árral! című koncertjével lép fel 21 és 21.30 között, majd 21.30-tól 22 óráig a OneBeat táncegyüttes látványos show-műsora szórakoztatja a közönséget. Az est folytatásaként 22 és 23.30 óra között a Night Cruisers Band ad koncertet, a nap zárásaként pedig 23.30-kor látványos tűzijáték lesz.
– Olyan csapatokat kértünk fel, hogy színesítsék eseményünket, amelyeknek tagjai közül legalább egy fellépő Óbecséhez kötődik. Csongrád Óbecse testvérvárosa, a Night Cruisers Band énekesnője, Magyar Réka óbecsei. Kiss Vidor, a OneBeat táncosa a Petőfi kultúrkörben kezdett el táncolni, Hódi Lúcia és Koncz Antónió szintén óbecseiek, a kultúrkör tagjai voltak. A Pódium Színház tagjai hozzánk már hazajárnak fellépni, évente többször látjuk őket vendégül, gyermek- vagy felnőttelőadással lépnek fel – közölte Ricz Kasziba Beáta, a Petőfi kultúrkör programszervezője a hétfőn megtartott sajtótájékoztatón.
Szombaton 16 és 19 óra között tartják a Szent István-napi főzőversenyt a Nikola Tesla utcában, a jó hangulatról Gallusz József és Gallusz Sándor gondoskodik. A legsikeresebb szakácsokat értékes nyeremények, ajándékok és érmek várják. A legkisebbeket gyermekfoglalkozások, játékok, kézműves-foglalkozások, ugrálóvár, arcfestés és sok-sok palacsinta várja 16 és 18 óra között a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarában. A gyerekek 18-tól 19 óráig a szegedi Csiga Duó gyermekzenekar koncertjét élvezhetik az iskola udvarában. A főzőverseny eredményeit 20 órakor hirdetik ki, majd 20.30-tól éjfélig utcabálon szórakozhatnak a vendégek.
– Vajdaságnak ezen a részén ez a legnagyobb Szent István-napi rendezvény, és az óbecseiek sajátjuknak érzik. Nagyon sokan, akik külföldön élnek és dolgoznak, úgy időzítik az évi szabadságukat, hogy hazalátogassanak erre a hétvégére. Ez a magyarság egyik legszebb és legszentebb ünnepe, és ezt itt, Óbecsén is így éljük meg. Elmondhatom, hogy gazdaságilag nem ez a legjobb évünk, és a különbözö támogatások összege is kevesebb. Ettől függetlenül mindenkinek hálásak vagyunk, akik támogatják az eseményt. Hatalmas igény mutatkozik erre a rendezvénysorozatra, a közösség ereje sarkall bennünket arra, hogy évről évre, ilyen színvonalon megszervezzük – fogalmazott Kiss Igor, az óbecsei községi képviselő-testület elnöke, a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör elnökségi tagja.
Az óbecsei Szent István-napi rendezvény támogatói a MOL – Új Európa Alapítvány, a tartományi kormány és a helyi önkormányzat.

Nyitókép: A sajtótájékoztatón Kiss Igor és Ricz Kasziba Beáta ismertették a programot (Kancsár Izabella felvétele)