2024. május 9., csütörtök

Leggyakoribbak a közlekedési szabálysértések

Tavaly több mint háromezer ügyet oldottak meg az Óbecsei Szabálysértési Bíróságon

Az elmúlt év rendkívül lendületes volt az Óbecsei Szabálysértési Bíróság számára, mind az esetek száma, mind pedig az igazságszolgáltatási szerv munkájában feltárt különböző típusú szabálysértések miatt. A 2023. év folyamán 3954 folyamatban lévő ügy volt, ebből 3242-t sikerült megoldani, közölte Snežana Bašić, az Óbecsei Szabálysértési Bíróság elnöke.

– Tavaly a legtöbb szabálysértés ezúttal is a közlekedéssel volt kapcsolatos, a közlekedési szabálysértések minden évben gyakoriak. Ezek közül kiemelném az alkoholos befolyásoltság alatt történő járművezetést, a jogosítvány nélküli járművezetést, valamint a megengedett sebesség túllépését. Emellett megemelkedett azoknak az ügyeknek a száma, ahol a próbaengedéllyel rendelkezők a megengedettnél több kilowattos személygépkocsit vezettek. Történtek bizonyos káderügyi változások a bíróságon. Összeségében elmondhatjuk, hogy sikeres évet zárt az Óbecsei Szabálysértési Bíróság – fogalmazott Snežana Bašić.

A második helyen a közrend és a nyugalom megzavarására vonatkozó szabálysértések állnak, amelyek erőszakos magatartással veszélyeztetik a polgárok nyugalmát és biztonságát, és amelyek a nyilvános helyen zajló verekedésekre vonatkoznak. A tömegverekedések leggyakrabban az éjszakai órákban a vendéglátóipari létesítmények, szórakozóhelyek környékén törtek ki. Ezenfelül az adóeljárásról és az adóigazgatásról szóló törvény megsértésével, azaz az ingatlanadózás elmulasztásával kapcsolatos esetek is az igazságszolgáltatási szerv elé kerültek a helyi adóhivatal kérvényezésére. A szabálysértési bíróságok szerepe a jogalkotási rendszerben igen jelentős, különös tekintettel arra, hogy a szabálysértési törvény egyetlen intézményt ír elő, mégpedig a határozat jogerőre emelkedését megelőző végrehajtását, mutatott rá Bašić.

Az elmúlt év során egyébként az Óbecsei Szabálysértési Bíróság a helyi önkormányzat anyagi támogatásának köszönhetően felújítatta a szenttamási, a temerini és a zsablyai objektumokat, az óbecsei épületet pedig rendszeresen karbantartják az igazságügyi minisztérium jóvoltából. 

Nyitókép: Az Óbecsei Szabálysértési Bíróság épülete (Kancsár Izabella felvétele)