2024. május 9., csütörtök
VÁLASZTÁSOK 2023

A közösségmegtartó erő továbbra is a legfontosabb

Szükség van arra, hogy a magyar polgárok összefogjanak, hangzott el az óbecsei lakossági fórumon

Óbecsére látogattak szerdán délután a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi és köztársasági képviselőjelöltjei, akik miután megtekintették a Petőfi Sándor és a Samu Mihály Általános Iskolákat, felkerestek egy Prosperitati Alapítvány pályázatán nyertes vállalkozást, este pedig lakossági fórumra került sor.

Potrebić Tőzsér Gabriella, a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatónője elmondta, az elmúlt időszakban jelentős beruházásokra került sor, ez számokban kifejezve hat újonnan nyílt tagozatot jelent és közel 40 millió dinár értékű pályázati pénz érkezett az iskolába.

− Korszerű tantermeink felszereltek, minden tanteremben interaktív tábla van, a tradícióra épülő jövő iskoláját álmodjuk meg, és ezen az úton járunk – fogalmazott az igazgatónő. Kiemelte, az iskolának teljesen felújított tornaterme van, mintegy 3 millió dinár tartományi támogatással lett felújítva, felújult a művészterem, a vizesgócok minden épületszinten újak, de ide tartozik még a High tech Suli, ami az oktatás csúcsa, és ahol ugyancsak több milliós beruházás történt.

A látogatás következő állomása az óbecsei Samu Mihály Általános Iskola volt, ahol a vendégeket Janković Annabella megbízott igazgató fogadta, aki elmondta, jelenleg 12 millió dináros tartományi beruházással az épületszárny teljes külső és belső felújítása, valamint a falak szigetelése van folyamatban.

Szakállas Zsolt tartományi oktatási titkár emlékeztetett arra, hogy a Petőfi Sándor Általános Iskola 2019-ben majdnem becsukta kapuit, ma már látható, hogy ez nagy hiba lett volna.

− Ha nincs ez a közösségmegtartó erő, amely összefogott és kiharcolta azt, hogy az iskola megmaradjon, akkor ma nem lehettünk volna tanúi annak, hogy itt egy komoly pedagógiai munka folyik, ez mögött pedig egy jelentős közösségmegtartó erő is van. Örülök, amikor eljöhetek egy ilyen intézménybe és láthatom, hogy fejlődtek. A tartományi oktatási titkárságon rendszeresen támogatjuk az iskolákat, de fontos és külön jó érzés, amikor megtekinthetünk egy ilyen intézményt, ahol fejlesztéseket valósítottunk meg, és ezeknek komoly horderejük volt, hiszen az iskolában jelentősen növekedett a diákok száma is. Nem osztályokat csukunk be, hanem osztályokat nyitunk, ami példaértékű. Ugyanúgy példaértékű a Samu Mihály Általános Iskola, hiszen itt is az elmúlt négy évben tartományi forrásokból igen sok beruházás megvalósult. Minden annak jegyében történik, hogy jobb körülmények között tanulhassanak a diákok, a pedagógusok pedig minél jobb körülmények között dolgozhassanak – mondta a tartományi oktatási titkár. Kiemelte, mindez nem valósult volna meg, ha nem lenne komoly magyar érdekképviselet a tartományi kormányban, amelyet a Vajdasági Magyar Szövetség valósít meg, és nagyon fontos hogy ez meg is maradjon.

Az Italico Kft. Óbecse ipari övezetében található, 1990 óta működik és gabonafélék feldolgozásával foglalkozik. Siniša Vulović igazgató elmondta, először pályáztak a Prosperitati Alapítványnál, a kapott eszközöknek köszönhetően pedig egy siló mellett több új gépet is sikerült megvásárolni.

A gyár megtekintését követően Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője, tartományi listavezető kiemelte, a fő cél a munkahelyteremtés és a szülőföldön való boldogulás.

− Az Italico egy mezőgazdasági feldolgozóipari létesítmény, ahol az egészséges termékek előállításában jeleskednek, az új termékek bevezetése mellett pedig sikerült növelni a tároló kapacitást is. Jelenleg 40 családnak biztosítanak állandó munkahelyet és megélhetést – mondta Juhász Bálint. Hozzátette, a Prosperitati Alapítvány mintegy 350 ezer euróval járult hozzá a beruházáshoz, amihez a pályázó még félmillió eurót tett hozzá.

A december 17-i választásokról és azok tétjéről volt szó azon a lakossági fórumon, amelyet szerdán este tartottak meg Óbecsén a Than Emlékházban. Az eseményre meghívást kapott Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke és Deli Andor európai parlamenti képviselő. A lakossági fórumot Szerda Balázs, az óbecsei Községi Tanács művelődéssel és civil szervezetekkel megbízott tagja vezette.

Deli Andor kiemelte, a soron következő választások rendkívül fontosak a vajdasági magyar közösség számára:

− Ahhoz, hogy folytatni tudjuk az elkezdett munkát, azt a sok jó dolgot, ami az elmúlt éveket jellemezte, közösségünk az anyaország támogatásának és a Vajdasági Magyar Szövetséggel való jó kapcsolatnak köszönhetően soha nem látott módon tudott fejlődni, amely tendenciát mindenképpen folytatni kell, szükség van arra, hogy a vajdasági magyar polgárok összefogjanak, egymásba kapaszkodjanak és megértsék ennek a fontosságát, és ezt az összefogást lefordítsák a politika nyelvére, szavazatokra. Ezért szükség arra, hogy minden vajdasági magyar, aki úgy érzi, hogy ez sorsdöntő, december 17-én elmenjen szavazni – fogalmazott Deli Andor.

Kovács Elvira elmondta, a Vajdasági Magyar Szövetség azt gondolja, hogy a személyes találkozások és a közvetlen beszélgetések a legfontosabbak.

− Mindenki érzi a választások fontosságát. A tét annyi, hogy meg tudjuk-e őrizni frakciónkat illetve érdekérvényesítő erőnket a szerbiai képviselőházban. Meggyőződésünk, hogy az összefogás meghozza az eredményét és továbbra is ott tudunk lenni Belgrádban, illetve Újvidéken, képviselve elsősorban a vajdasági magyarság érdekeit – mondta Kovács Elvira.

Paraczky László fotója

Paraczky László fotója

Nyitókép: Paraczky László fotója