2024. május 9., csütörtök

Vírusok az ellenségeink?

Egészségügyi előadás az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben

A vírusos fertőzésekről, a hasi vírusokról és a felső légúti megbetegedésekről volt szó azon az egészségügyi előadáson, amelyet kedden késő délután tartottak meg az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben. A Vi-Lo-Go Polgári Társulás által szervezett, a Vírusok az ellenségeink? elnevezésű rendezvényen dr. Koncz Gyula általános szakorvos beszélt a láthatatlan kórokozókról.

– A vírusok elsődlegesen az ellenségeink, mert ők betegítenek meg bennünket. Ilyen a mindenki számára jól ismert koronavírus, vagy az egyszerűbbek, mint az adeno- és a rotavírus, valamint az influenza. Sajnos ezekre nincs gyógyszer. A vírusok olyan élőlények, amelyek a sejtekhez tapadva szaporodnak, nincs sejtmagjuk, csak örökletes anyagaik vannak. Rátapadnak a sejtjeinkre, bedobják a genetikájukat, a sejtek legyártják a kis vírusokat, és szétfakad a sejtünk. A vírusok így kikerülnek a külső környezetbe, és másik sejteket keresnek, hogy újra ilyen parazitaként szaporodjanak. Indul a náthaszezon. Védekeznünk kell a vírusok ellen, gyakran mossunk kezet, kerüljük a tömeget, ne igyunk más poharából, és hordjunk maszkot, ha szükséges. Az iskola és óvoda most kezdődött, jelenleg az általam úgynevezett „szeptemberi betegség” van jelen, hiszen minden gyermek elviszi az oktatási és nevelési intézménybe a saját vírusát, elkapják egymástól, ez okoz sok megbetegedést. Hazaviszik a családba, megbetegítik a szülőket, a nagyszülőket, és akkor megvan a baj. A vírusos megbetegedés általában 2-3 napig, maximum egy hétig tart, magas lázzal jár, az orrváladék átlátszó, a betegséget általános fáradtság, levertség jellemzi. Az orvost akkor érdemes felkeresni, ha a láz három nap után sem múlik el, illetve ha köhögés, fáradtság, levertség lép fel. A páciensek legtöbbször nem tudnak különbséget tenni a vírusos megbetegedés és a bakteriális eredetű betegség között. Sokan meg is lepődnek, ha nem adunk rögtön antibiotikumot nekik – fogalmazott a szakorvos.

A Vi-Lo-Go Polgári Társulás célja az egészséges életmód népszerűsítése, ápolása, valamint annak megőrzése, továbbá a stresszes helyzetek legyőzésének népszerűsítése. A szervezet a különféle programokkal, előadásokkal és műhelymunkákkal azt szeretné elérni, hogy egy kis mozgással, felvilágosítással és közösségi élményekkel kiegyensúlyozottabbakká, egészségesebbekké tegyék a polgárok életét. Az egyesület az óbecsei önkormányzat támogatásával ebben az évben is szervez felvilágosító előadásokat. Témáik között olyan népbetegségeket dolgoznak fel, mint a cukorbetegség, a magas vérzsírszint, a köszvény, a pajzsmirigy betegségek, a reumás betegségek, illetve a légúti allergiás betegségek.

Nyitókép: (Fotó: Kancsár Izabella)