2024. október 13., vasárnap
MAGYARCSERNYE

Elballagtak a nyolcadikosok

Pénteken délelőtt elballagott a magyarcsernyei Petőfi Sándor Általános Iskola hat nyolcadikos diákja. A végzősök a Ballag már a vén diák című dalt énekelve, még egyszer, utoljára körbejárták az iskola feldíszített tantermeit, így elbúcsúzva azoktól és ugyanakkor a fiatalabb generációktól, akik osztályuk nevében egy-egy virágcsokorral kívántak további szép sikereket a ballagóknak. Az óvoda tantermeit is körbejárták, a legkisebbek versekkel, tánccal és egy-egy szál virággal búcsúztak, amelyet az óvónő segítségével a ballagók ingjeire tűztek, majd az iskola udvarára vonultak, és egy-egy megfogalmazott célkitűzésre gondolva, eleresztették a lufijaikat.

Lőrik Dóra, az iskola igazgatónője alkalmi beszédében amellett, hogy megköszönte a szülők közreműködését, a búcsúzó diákok szellemiségét méltatta.

– Sok harc és küzdelem van mögöttetek, de bármikor rátok néztem, mindig mosolyt láttam az arcotokon. Hamarosan bekebelez benneteket a nagyvilág, és akkor remélem, hogy ti is mosolyogva fogtok visszagondolni a régi iskolátokra, a kuckóra, amely nyolc évig befogadott benneteket – fogalmazott az igazgatónő.

Az iskolaudvarban megtartott műsorban a hetedikesek nevében Biacsi Áron búcsúzott, kiemelve a közös kirándulások emlékét, amelyek egy életre nyomot hagytak mindkét osztályban. A nyolcadikosok részéről Bugyi Réka búcsúzott, megköszönte a szép emlékeket, az új barátságokat, a tanároknak a tanítást és a nevelést. A végzősök a tanároktól egy-egy szál virággal búcsúztak.

Kónya Lívia, az iskola pedagógusa a ballagó diákok sikereiről és eredményeiről beszélt. Kiemelte, hogy mindenki megkapja a Magyar Nemzeti Tanács ajándék emléklapjait, mellyel tanulmányaik sikeres befejezéséhez gratulálnak. Elmondta azt is, hogy az év diákja Bugyi Réka lett, aki a Vuk-díj mellett, külön okleveleket kapott magyar nyelv és irodalomból.

– A tantestület egyhangúlag döntött úgy, hogy Rékát szorgalmáért, sokoldalú tevékenységéért és példás magaviseletéért, megválasztja az év diákjának, amelyért könyvjutalom jár – mondta a pedagógus.

Nyitókép: A hat ballagó diák az őket búcsúztató hetedikesekkel (Fotó: Vidács Hajnalka)