2024. október 4., péntek
MAGYARCSERNYE

Állami földterületek bérbeadása

A magyarcsernyei önkormányzat egy nyilvános felhívást tett közzé, ezúttal a község Gazdasági és gazdaságfejlesztési osztálya, arról tájékoztatva az érdekelteket, hogy azok a személyek, akiknek elővásárlási joguk van a 2024. évben értékesítendő állami fölterültekre, már most átadhatják a szükséges dokumentációt, egészen október 31-éig.

Elővásárlási joguk azoknak a magán- és jogi személyeknek van, akik vagy amelyek már tulajdonosai öntözőrendszereknek, vízelvezető rendszereknek, halastavaknak, mezőgazdasági létesítményeknek, üvegházaknak és évelő növényeknek, az ehhez kapcsolódó gyümölcsösöknek és szőlőültetvényeknek, melyek állami tulajdonban lévő mezőgazdasági földterületek, szerepelnek a mezőgazdasági üzemek nyilvántartásában, és aktív státusban vannak legalább három éve. Elővásárlási joggal élhetnek azok az állattenyésztők is, akik az elővásárlási jog gyakorlásának helye szerinti önkormányzat területén állatok tenyésztésére szolgáló épület tulajdonosai vagy bérlői, a mezőgazdasági üzemek nyilvántartásába be vannak jegyezve, valamint státusuk szerint legalább egy éve aktívak.

Az érintettek minden felmerülő kérdéssel és a szükséges dokumentumokkal kapcsolatban a magyarcsernyei önkormányzat Gazdasági és gazdaságfejlesztési osztályához fordulhatnak, az 5-ös vagy a 3-as szobában, munkanapokon 8 és 13 óra között, de hívhatják a 023/815-030-as telefonszámot is, melyen Branislav Damjanovot, Ružica Bogdanović Adamovićot vagy Nada Špridanovot kell keresni. A teljes dokumentációt személyesen az önkormányzat írnoki részlegén lehet átadni, illetve postai úton is eljuttatható a Magyarcsernyei Önkormányzat, JNH 110, 23218, Magyarcsernye postacímre.

Nyitókép: (Illusztráció)