2024. október 16., szerda

Korosztályok közötti együttműködés

Magyarcsernyén is sikeresen bemutatkozott a Vöröskereszt új programja

A magyarcsernyei önkormányzat vöröskeresztes aktivistái március végén részt vettek egy továbbképzésen Palánkán, melynek célja a korosztályok közötti együttműködés népszerűsítése volt, az idősek mentális egészségének megőrzése érdekében. A községben a program koordinátora Mirjana Milićev, aki napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy az egész község területén terveznek az idősek számára foglalkozásokat úgy, hogy abba valamilyen módon a fiatalabb generációkat is bevonják.

– Szerbcsernyén és Aleksandrovón az egészség világnapján előadásokat tartottunk Hogyan őrízzük meg a mentális egészségünket? címmel, melyben azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogyan kerülhetjük el a stresszt, a depressziót, a szorongást és arra is kitértünk, hogy ismerhetjük fel az Alzheimer-kórt idejében. Húsvét előtt, szintén a fiatalokat bevonva, az idősek számára szerveztünk húsvéti foglalkozásokat. Leónamajorban (Vojvoda Stepa) meglátogattuk az időseket otthonaikban, elbeszélgettünk velük, megmértük a vérnyomásukat, vércukor- és véroxigén-szintjüket, Magyarcsernyén pedig a kultúrotthonban, ismét a fiatalok bevonásával, beszélgettünk a mentális betegségekről és itt is végeztünk vérnyomás-, vércukor- és véroxigénszint-mérést – mesélte Mirjana Milićev.
Sötét István, a Vöröskereszt magyarcsernyei koordinátora elmondta, hogy megmozdulásuk célja az időseket kimozdítása volt otthonaikból, az iskola diákjait pedig, a feladatokba bevonva, megismertessék a Vöröskereszt munkájával, feladataival.

– Nagyon örülök, hogy ilyen sokan eljöttek, az iskolából is. A diákok még fiatalok, de hiszem, hogy mindent megértettek abból, ami itt elhangzott, és annak külön örültem, hogy megpróbáltak vérnyomás-, vércukor- és véroxigénszint-mérést végezni. A fiatalok bármikor bekapcsolódhatnak a Vöröskereszt munkájába, mindig szükség van rájuk – zárta gondolatait Sötét István.