2025. május 8., csütörtök

Május 1-je óta nem dolgozik a posta Tóbán

Átmenetileg a magyarcsernyei kézbesítő hordja ki a küldeményeket és a nyugdíjakat

Május 1-jén a Szerbiai Posta tóbai fiókintézete – egyelőre tisztázatlan okok miatt – megszakította a szerződést azzal a szerbcsernyei vállalkozóval, akinek a magánvállalatán keresztül eddig működött a tóbai intézmény. 

– Pillanatnyilag ez a helyzet. Folyamatosak a tárgyalások a Szerbiai Posta Közvállalat Nagybecskereki Területi Igazgatósága és Magyarcsernye község önkormányzata között. Belátható időn belül aláírják az új szerződést, és így a tóbaiak számára továbbra is biztosítva lesznek a postai szolgáltatások. Ebben az átmeneti időszakban a posta magyarcsernyei kézbesítője hordja ki a küldeményeket, illetve a nyugdíjakat azoknak, akik eddig is a saját házukban kapták meg járandóságukat. Akik folyószámlával rendelkeznek a Postabanknál, azok Magyarcsernyén juthatnak hozzá a nyugdíjukhoz, illetve egyéb juttatásaikhoz, például a gyermekpótlékhoz vagy a szociális segélyhez. A számlákat is Magyarcsernyén fizethetik be – közölte Balázs Dezső, a tóbai helyi közösség elnöke a helyi közösség tanácsának nevében.
A tóbai helyi közösség a helyi közvélemény figyelmét arra is felhívja, hogy a helyzet csak átmeneti, és a fejleményekről folyamatosan tájékoztatják őket.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Akik hétfőn a tóbai postán szerettek volna ügyeket intézni, ez az értesítés fogadta (Fotó: Balázs Dezső)