2024. április 12., péntek

A nyereség érdekében profitot kell termelni

Magyarcsernyén mezőgazdasági lakossági fórumot tartottak

Csütörtökön este Magyarcsernyén mezőgazdasági lakossági fórumot tartottak, mely során szakpolitikusok tájékoztatták a helyi termelőket a mezőgazdasági minisztérium, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap és a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság pályázati lehetőségeiről, illetve kereteiről.

Az est folyamán elhangzott, hogy a gazdálkodóknak a nyereség érdekében profitot kell termelniük, amit elsősorban a beruházások csökkentésével tudnak elérni, a modern eszközök és a költséghatékony földmegmunkálás által, tehát modernizálni kell a vajdasági gazdaságokat és új szemléletmódokat kell kialakítani.

A Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap márciusban tizenhárom hitelcsomagot fog megjelentetni, évi egyszázalékos kamatlábbal, ami a piacon elérhető legjobb lehetőség. Ezeknek kilencven százaléka megegyezik a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság pályázataival, így azok a termelők, akiknek nincs saját pénzeszközük, párhuzamosan pályázhatnak mindkét helyen, ismertette dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatója.

– A jelenlegi kemény piaci helyzetben minden családi gazdaságnak az az érdeke, hogy talpon tudjon maradni, illetve fejlődni tudjon. Ez folyamatos, kisebb-nagyobb beruházások nélkül elképzelhetetlen, a tartomány által nyújtott lehetőségek viszont mind olyanok, melyekkel a termelők gazdaságai fejlődni tudnak. Sokféle lehetőség áll majd a rendelkezésükre, akár kapcsolható eszközöket, akár fóliasátrakat, akár jégvédő hálókat szeretnének vásárolni, és mindezt támogatott formában tudják megvalósítani. Az állattenyésztők is tudnak majd pályázni, a tenyészállatok vásárlására 150 millió dinár lesz a keretünk. A méhészekről sem feledkezünk meg, de más egyéb beruházásokra is gondoltunk, mint a szőlészekre, borászokra, sőt az erősebb alkoholos italt készítőknek eszközvásárlásra lesz lehetőségük – ismertette dr. Molnár Viktor.

Juhász Attila, a szerb kormány mezőgazdasági minisztériumának államtitkára a termelőkkel való közvetlen beszélgetések fontosságát hangsúlyozta.

– Ezek a lakossági fórumok kimondottan a mezőgazdaságról szólnak. Itt elegendő időnk van arra, hogy elmondjuk, melyek azok az aktualitások, amelyek a mezőgazdasági minisztériumban tudnivalóként fontosak, akár a pályázatok szintjén, akár a jövőbeli tervekkel kapcsolatosan, másrészt a gazdák első kézből tudnak tájékozódni, illetve el tudják nekünk mondani az észrevételeiket, a helyben jelentkező problémákat, mert csak így tudunk segíteni. A minisztériumunk minden eddiginél nagyobb keretösszeget szán a mezőgazdasági termelők támogatására. A költségvetésünk 105 milliárd dinárral indult, ehhez kaptunk még 14 milliárd dinárt, ami fedezni fogja az üzemanyag utáni 50 dináros refakciót (visszatérítést). A hektáronként elérhető támogatások összege, beleértve a 18.000 dináros területalapú támogatást, a 17.000 dináros vetőmag-támogatást és az 50 dináros üzemanyag-támogatást, meghaladja a 40.000 dinárt, ami az elmúlt évekhez képest jelentős támogatás – hangsúlyozta az államtitkár.

A magyarcsernyeiek többsége mezőgazdasággal foglalkozik. Kukoricát, búzát és napraforgót termesztenek, az állattenyésztés az utóbbi években visszaesett, tudtuk meg Darusi Renáta falugazdásztól, aki Magyarcsernye mellett Kisoroszon, Szajánban és Padén megközelítőleg háromszáz gazdaság ügyeinek intézésében segít.

– Február folyamán a gazdaságok megújítását végeztük el, illetve a területalapú támogatás igénylésében segítettem a termelőknek. A gazdaságok megújításán belül elkészítettük a vetéstervet, és a parcellákat is ellenőriztük, ha erdőrész vagy villanykaró lógott bele, akkor azt kivettük, mivel az idei évtől kezdve csak a bevetett területre lehet kérni a területalapú támogatást – ismertette a falugazdász.

A mezőgazdasági lakossági fórumok Vajdaság területén március folyamán is folytatódni fognak.

Nyitókép: (Fotó: Vidács Hajnalka)