2024. október 9., szerda

Hétköznapi történetek

Évértékelőt tartott a Csernyeiek Klubja és a Csernyei Újság

Csütörtökön este a Csernyeiek Klubja és a Csernyei Újság évértékelő értekezletet tartott. A kötetlen beszélgetésen részt vettek a Csernyeiek Klubjának elnökségi tagjai, az általuk 27 éve megalapított Csernyei Újság főszerkesztője, szerkesztőség tagjai és az újság munkatársai.

A megbeszélésen témaként felmerült a több mint két évtizedet megélt Csernyeiek Találkozója is, amelyet tavaly már nem sikerült megtartani. Halász György, a klub elnöke elmondta, örülne, ha ez megtörténne.

– Ez a találkozó az elszármazottak és a helyiek közös ünnepe volt. Tavaly már csak egy fogadást és egy beszélgetést szerveztünk a falunapok keretein belül – hangsúlyozta a klub elnöke.

A Csernyei Újság évente négyszer jelenik meg, mindig valamelyik nagyobb ünnephez kötve. Az első szám húsvét előtt, a második a Csernyeiek találkozója és a Falunapok előtt, a harmadik mindenszentek előtt, az utolsó szám pedig karácsony előtt jelenik meg. Az értekezleten Nagy Erzsébet, a lap főszerkesztője elmondta, hogy minden évben részt vesznek a tartományi kormány, a Magyar Nemzeti Tanács és a Magyarcsernyei Önkormányzat pályázatain.

– Bármilyen nehéz is az anyagi helyzetünk, arra büszkék vagyunk, hogy a 27 éves fennállásunk alatt eddig minden évben négyszer meg tudtunk jelenni a magyarcsernyeiek és az elszármazottak otthonában. Az újság tartalmát illetően arról szól, ami a helyi olvasókat leginkább érdekli, helybeli hétköznapi eseményekről írunk, valamint a helybeli hétköznapi emberek történeteit mutatjuk be – hangsúlyozta a főszerkesztő.

Fazekas András nyugalmazott újságíró Csernyéről költözött el Újvidékre. Az ő szerepe az újság előkészítése a nyomtatásra.

– Az újság Újvidéken készül, Karlócán nyomtatják. Kell egy-két hét arra, hogy Újvidéken befejezzük a szerkesztési munkálatokat, illetve a karlócai nyomdában elkészüljön a lap. Az én feladatom a főszerkesztő „zaklatása”, hogy idejében elkészüljenek a szövegek, de olyan még nem történt, hogy késtünk volna a kiadással – mesélte Fazekas András.

A Csernyei Újság következő számának megjelenése a húsvét előtti napokra várható.