2024. május 9., csütörtök

Tánctörténet az Egység Művelődési Egyesületben

A nagykikindai Egység Művelődési Egyesületben február 17-én, szombaton 19 órai kezdettel Tánctörténet címmel előadást szerveznek.

Az előadás célja, hogy a közönség megismerhesse az európai, majd szűkebben hazánk táncainak történeti alakulását, fejlődését. A műsor menete során láthatják, hogy egy-egy művészeti kor divathulláma hogyan alakította és milyen hatással volt Európa, majd hazánk táncaira, végül azok milyen formában ágyazódtak be a helyi tánckultúrákba, maradtak fenn napjainkig. A folyamatok bemutatására olyan, az éppen színen megjelenő korszakra jellemző építészeti, képzőművészeti diákat sorakoztatnak fel, melyek a jelölt időszak tánctörténeti utalásaival egybevetve mutatják meg, a különböző tánctípusok milyen európai tánc divathullámnak köszönhetik hazai megjelenésüket, majd megmaradásukat, áll a program tájékoztatójában.

A program során a zenei kíséretről a Fokos zenekar gondoskodik. A koreográfus Rémi Tünde, Appelshoffer János, Nagypál Anett és Kádár Ignác. A program művészeti vezetője Patyerek Csaba. A belépés díjtalan, a szervezők minden érdeklődő részvételére számítanak.

Nyitókép: A rendezvény plakátja