2024. május 9., csütörtök

Bomladozó holttestet találtak

A nagykikindai Dušan Vasiljev Gimnázium, valamint a Kereskedelmi és Közgazdasági Középiskola udvarában, a gondnoki ház mellett hétfőn késő délután egy bomladozó holttestet találtak – írja a gradski.online.

A ház a 73 éves M. Ž. szülei tulajdonában volt, akik sokáig gondnokként dolgoztak a két intézményben. Az idős férfi egyedül élt. A portál úgy tudja, hogy a szomszédoknak gyanús lett, hogy néhány napig nem látták az idős férfit, ezért keresésére indultak, az udvaron már csak a holttestét találták meg. Először az iskolában ügyelő rendőrhöz fordultak segítségért, ő azonnal értesítette a rendőrséget és a mentőket, akik gyorsan a helyszínre érkeztek.

A szomszédok elmondták, hogy a férfi magas vérnyomásban szenvedett. Feltűnt nekik, hogy a kerékpárja is napokig érintetlenül állt. A rendőrök nehezen tudták megközelíteni a holttestet, mert a férfinak sok holmija volt szanaszét a ház körül.

A nyomozás első eredményei szerint a férfi természetes halállal hunyt el, de a halál valódi oka csupán a Kórbonctani Intézetben végzendő boncolás után derül ki.

Nyitókép: A nagykikindai Dušan Vasiljev Gimnázium épülete