2024. május 9., csütörtök

Megerősíteni a meglévő kapcsolatokat

Nagykikindán járt a norvégiai Nordland tartomány küldöttsége

Szerdán Kari Anne Andreassennek, Nordland tartomány elnökének vezetésével egy norvég delegáció látogatott Nagykikindára. A találkozón Damir Zobenica alelnök vezetésével a tartományi képviselőház küldöttei is részt vettek, mégpedig Aleksandra Maletić és Nemanja Zavišić alelnökök, valamint Stanislava Hrnjak és Miodrag Bulajić tartományi képviselők. A norvég vendégeket és a tartományi képviselőház küldötteit Nagykikindán Nikola Lukač polgármester, Milenko Jovanov parlamenti képviselő, valamint Dijana Jakšić Kiurski alpolgármester fogadta.

Kari Anne Andreassen nagyon hálás volt a lehetőségért, hogy csapatával Nagykikindára látogathatott.

– A vajdasági tartományi kormány a nordlandi tartományi kormánnyal régóta szoros kapcsolatot ápol, amit diákcsereprogramok révén, valamint olyan egyeztetések által szeretnénk tovább erősíteni, melyek a közös történelmi, illetve a kulturális kapcsolatokban lelhetők fel. Fontosnak tartjuk, hogy a fiataljaink, a jövő generációi is megismerjék a saját történelmi vonatkozásaikat, illetve, hogy a politikai élet is támogassa őket ebben – hangsúlyozta a nordlandi tartományi kormány elnöke.

A norvég küldöttség vezetője a diákcsereprogramok lehetőségeire bővebben is kitért.

– Oktatási rendszerünkben az általános iskolák működését a községek felügyelik, az oktatás pedig hatéves korban kezdődik és tizenhat éves korig tart. Ami a középiskolákat illeti, működésük a tartományi kormány joghatósága alá tartozik, a diákok pedig tizenhattól tizenkilenc éves korukig folytatják a tanulmányaikat. A tromsø-i egyetemnek nagyon érdekes programjai vannak, és sikeres együttműködéseket tudhat maga mögött a többi közép-norvégiai egyetemmel – zárta gondolatait Kari Anne Andreassen.

(Fotó: Ótos András)

(Fotó: Ótos András)

A második világháború során negyvenhat nagykikindai polgárt hurcoltak el koncentrációs táborokba. A legtöbb internáltat a norvégiai beisfjordi táborba vitték, közülük heten tértek haza a norvégok áldozatkészségének és nemességének köszönhetően, akik életüket kockáztatták, és mindent megtettek a fogvatartottak megsegítéséért. Nikola Lukač polgármester elmondta, hogy az eseményeket követően először 1966-ban kezdeményezték a testvérvárosi kapcsolatok létrehozását a norvégiai Narvikkal, és ezt a kapcsolatot 2017-ben egy új testvérvárosi szerződéssel erősítették meg.

– A mai nap azt a reményt hozta el a számunkra, hogy ezek a baráti kapcsolatok tovább erősíthetők. Néhány évtizeddel ezelőtt tényleg intenzívek voltak ezek a kapcsolatok, rengeteg diák, sportoló és művész látogatott el ide, és mi vissza Narvikba. 2016-ban a vajdasági tartományi kormány és a nordlandi tartományi kormány – ahova Narvik is tartozik – szorosabb kapcsolatba került. Ma egyetértettünk abban, hogy fontos az, hogy részt vegyünk egymás jelentősebb történelmi megemlékezésein, ünnepnapjain, jelentősebb rendezvényein, és mi is bemutatkozzunk azokon, hogy jobban megismerjenek bennünket, a hagyományainkat és a szokásainkat – mondta a polgármester.

A találkozót követően a vendégek a helyi kísérettel ellátogattak a Nagykikindai Népmúzeumba, a Narvik Barátság Parkba, valamint a negyvenhat koncentrációs táborba elhurcolt katona tiszteletére állított emlékműhöz. Ezenkívül megtekintették a Terra Képzőművészeti és Iparművészeti Központ nagy kiállítótermét és a General Drapšin utcát, amelyet Nagykikinda legszebb utcájaként tartanak számon.

Nyitókép: (Fotó: Ótos András)