2024. május 8., szerda

Tánc, piac, futóverseny

Magyarcsernyén gyerekhetet tartanak

Október első hetében az iskolákban minden a gyermekhét jegyében zajlik. Nincs ez másképp a magyarcsernyei Petőfi Sándor Általános Iskolában sem, ahol mindennap szerveznek valamilyen foglalkozást. Az idén a gyermekhét október 3-ától október 7-éig tart, tudtuk meg Lőrik Dórától, az iskola igazgatónőjétől.

– A hetet, a hagyományainknak megfelelően, az őszi termések kiállításával kezdtük meg, amelyek egész héten ékesítik az iskola folyosóját. Az első napon a Magyar Népművészeti és Kulturális Oktatóközpont tagjai a Fokos zenekar kíséretével hangszerbemutatót és néptánc foglalkozást tartottak, külön az óvodás és az alsós korosztálynak, külön a felsősöknek. Ma őszi piacot szerveztünk, melyre a gyermekek otthon készült süteményeket, őszi terméseket, és saját készítésű díszeket hoztak árulni. A piac teljes bevételét az idén ballagó nyolcadikosok költségeinek a kiegészítésére fordítjuk majd – mesélte az igazgatónő.

A gyermekpiac sikeresnek bizonyult, ugyanis a diákok 10 órakor érkeztek, és néhány perc alatt mindent értékesítettek.

A hétfői programról Bacsik Lőrinc Natália, az iskola magyartanára, és az Ady Endre Művelődési Egyesület tagja számolt be bővebben.

– Hétfőn az Ady Endre Művelődési Egyesület szervezésében, a Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság, Hogy is volt?! című interaktív népművészeti foglalkozását láthatták a magyarcsernyei óvodások és iskolások. Szent Mihály jeles napjához kötődő szokásokról hallhattak bemutatót a Forrás MNKOK előadóitól, a juhászok felszerelésével, hangszereivel ismerkedhettek a Fokos zenekar tolmácsolásában, valamint népdallal, néptánccal záródó juhászbálban szórakozhattak, mulathattak a Cseszák táncospár, házaspár irányításával. A rendezvény a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával valósult meg – tudtuk meg az Ady Endre ME tagjától.

A hét többi napján is tartalmas kikapcsolódás várja majd az iskola tanulóit. Szerdán futóversenyt terveznek, csütörtökön az alsósoknak kerékpárversenyt, a felsősöknek pedig színházlátogatást szerveznek Szerbcsernyére. Pénteken az alsósoknak kvízjátékokkal, a felsősöknek pedig az iskolaudvarban, osztályfőnökeik jelenlétével és segítségével, hússütögetéssel zárul a gyermekhét.