A bánáti Muzslyán ismét a citeraszó volt a főszereplő. A 22. Szilasi Napra tizenhét településről mintegy százhúsz fellépő érkezett, hogy együtt idézzék meg a délvidéki népzene gazdag világát. A felújítás alatt álló Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület helyett ezúttal az Emmausz fiúkollégium adott otthont a találkozónak, de a családias hangulat és a közösségi élmény mit sem változott.
Az est minden pillanata Szilasi Mihály emlékét idézte. A muzslyai citerazenekar alapítója és a jellegzetes „sánta citerázás” meghonosítója olyan örökséget hagyott maga után, amely ma is élő valóság. Tanítványai és követői nemcsak a dallamokat, hanem azt a szellemiséget is továbbviszik, amely a közösséghez tartozás érzését erősíti.
Elias atya és Mircsik Béla
A csaknem két és fél órás műsorban huszonhárom produkció váltotta egymást, szóló- és csoportos fellépések, verssel kísért citerajáték, valamint ismert és ritkábban hallott népdalok. A közönség figyelmes csenddel és tapssal köszönte meg az előadásokat. Külön öröm volt újra hallani a Budapesten élő, csókai származású Borsi Ferenc játékát, aki évről évre visszatér a találkozóra.
A Flaman–Hezső citerakettős
A Szilasi Nap sajátossága, hogy nem verseny. Nincsen zsűri, nincsenek helyezések – csupán örömzenélés és egymásra figyelés. A citerások türelemmel hallgatják végig egymás műsorát, tapasztalatot cserélnek, ezenkívül megerősítik a szakmai és baráti kapcsolatokat. Ez a légkör adja a rendezvény igazi erejét, nemcsak hagyományt őriz, hanem közösséget formál.
Ismét bebizonyosodott, hogy a vajdasági citeraszó nem csupán múltidézés. Élő, lélegző hagyomány, amely generációkat köt össze – halkan, mégis rendíthetetlenül.
Magyarkanizsai citerazenekar
Az újvidéki Pörgető citerazenekar
Nyitókép: Borsi Ferenc fellépése / Fotó: Kecskés István
