2024. május 11., szombat

Szerbittabén kiköt a Pelikan

Szombaton megnyitják a határforgalmat a Béga folyón a személyszállító hajók előtt

Ezen a hétvégén, szombaton újranyitják a román és a szerb határszakaszon a Béga folyón a folyami határátkelőt. A pillanat szinte történelminek tekinthető, ugyanis Temesvár és Nagybecskerek között utoljára 1958-ban lépte át a határt személyszállító hajó.

Ebből az alkalomból Temesvár az Európa Kulturális Fővárosa 2023 program keretében háromnapos kulturális rendezvényt szervez Mozgásban a tájjal (Peisaj în vecchi) címmel. A program ismertetője szerint a rövid határmegnyitás célja a megszakadt hajókapcsolatok felelevenítése a történelmi Bánság szívében, valamint új idegenforgalmi és kereskedelmi útvonalak kialakítása a két ország között.

A szerbittabéi határzsiliphez 10 óra körül érkezik meg a Pelikan nevű turistahajó Temesvárról. A kikötőt megnyitják az érdeklődők előtt is, sőt a hajóra is fel lehet majd szállni. A turistahajó a szerbittabéi kikötőben várja be a Nagybecskerek felől érkező csónakokat és kishajókat, majd együtt indulnak el Temesvárra, ahol este koncerttel kedveskednek a program résztvevőinek. A hajósok szeptember 24-én, vasárnap térnek vissza Szerbiába, ezt követően lezárják a vízi határátkelőt.

Az eseményt a Zsilipek a Bégán (Ecluze pe Bega) projekt keretében, valamint a Temesvár – Európa Kulturális Fővárosa 2023 program részeként rendezik meg.