2024. május 9., csütörtök
MUZSLYA

XV. Líra Popfesztivál

Szentmihályi, tordai, törökbecsei, törzsudvarnoki, nagybecskereki és muzslyai fiatal zenei tehetségek léptek fel pénteken este a bánáti Muzslyán megtartott, XV. Líra Popfesztiválon. A rendezvényt a Muzslyai Zenészek és Énekesek Egyesülete szervezte meg.

A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület színháztermében az énekesek ezúttal is közismert – magyar nyelvű – szerzeményekkel léptek fel, két korcsoportban.

– Nehéz dolgunk volt. Örülünk, hogy ekkora számban megjelentek a résztvevők. Gratulálunk Erős Lillának, aki Törökbecséről érkezett, 13 éves. Ő a tini kategóriában első helyezést ért el és a 22 éves Gúth Emíliának, aki Törzsudvarnokról érkezett, és ő lett az ifjúsági kategória első helyezettje, valamint a közönségdíjas muzslyai Kocsis Teszának, aki 13 éves – hallottuk Hallai Diana zsűritagtól.

A tini kategóriában hat, az ifjúsági korcsoportban pedig három fellépő volt. Ezek nem nagy számok, tekintettel arra, hogy Muzslya mindig az énekeseiről és a zenészeiről volt híres. A szervezők ezért arra biztatnak minden fiatalt, hogy bátran lépjenek színpadra.

– Szeretnénk mi is segíteni azokat, akik szeretnének versenyszerűen énekelni. Tanulhatnak is itt elég sokat, illetve, hogyha szeretnék, akkor tudunk nekik segíteni a továbbiakban is. Így hát várunk mindenkit szeretettel, aki az idén nem tudott eljönni, de hall a Líra Popfesztiválról – mondta Molnár Gábor, a Muzslyai Zenészek és Énekesek Egyesületének elnöke.

A rendezvény támogatói közt volt a Magyar Nemzeti Tanács és a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság.

Nyitókép: A Líra Popfesztivál legjobbjai: Erős Lilla, Kocsis Tesza és Gúth Emília (Fotó: Kecskés István)