A begaszentgyörgyi község pályázatot írt ki azok számára a földművesek számára, akik kukoricát és napraforgót termelnek. Az érintett gazdák ingyenesen biztosíthatják az idei vetéseiket olyan váratlan természeti károk ellen mint a jégeső, a villámcsapás és a nem szándékosan okozott tűzvész.
Nagybecskerek
Elavult templomok, mi van velük címmel tartottak tanácskozást Nagybecskereken, amelyen az ország és a határon túli katolikus közélet gyűlt össze, hogy megvitassák, milyen sors vár a templomokra oly...
Bégaszentgyörgyön (Žitište) június 25-én tartják meg az eredményhirdetéssel, díjkiosztóval, kiállítással és kóstolóval egybekötött ötödik Pálinkafesztivált az általános iskola melletti parkban.
Hogy vietnami munkások is dolgoznak a kínai Linglong társaság leendő nagybecskereki gumigyárának építőhelyén, arra akkor derült fény, amikor híre ment, hogy emberhez nem méltó körülmények között la...
A bánáti Muzslyán sem múlhat el május elseje májusfaállítás nélkül. Egykor a legények állították fel kedvesük háza előtt, ma ennek már inkább hagyományőrző és közösségépítő szerepe van.
A tordai Barna Nóra eddig egyetlen nyereményjátékban vett részt: a Magyar Szó Naptárának a nyereményjátékára küldte be a szelvényeket és máris egy kerékpárt nyert.

