Szombaton este ért véget a XII. Malomfesztivál. Az esemény zárónapjára is sokan kilátogattak, a szervezők senkit nem hagytak program nélkül, a széles választékból mindenki találhatott magának valót.
Az Etnocamp színpadán az utolsó napon a Nemzetközi Cigány Dal Napját ünnepelték, amely rendezvényhez másodízben csatlakozott a fesztivál. Szerda Zsófi szervező megjegyezte, hogy ez a nemzetközi esemény hét ország tizenegy helyszínén zajlik, Ormon pedig három együttes fellépését hallgathatták meg a fesztiválozók szombaton este: a Vojake Shave, a Luma Dui és a Kale Lulugyi szórakoztatta a közönséget, akik szemmel láthatóan élvezték a hagyományos és autentikus cigányzenét, sokan táncra is perdültek a színpad előtt. A napot most is fergeteges táncház zárta, ezúttal a Forrás zenekar húzta a talpalávalót.
Nem csak a fesztivál ezen helyszíne volt ennyire népszerű, ugyanis az Akácosban is egymást követték az együttesek, akik pedig épp csak egy laza beszélgetésre vágytak, azok egy padon, egy hideg ital mellett ezt megtehették, ugyanakkor kint, a tarlón és a Chill zónában is sokan voltak, beszélgettek, élvezték a természet adta nyugodt hangulatot. A bazársor eladóit sokan meglátogatták, és különféle kézzel készült tárgyak közül válogathattak.
– Ez már a második Malomfesztiválom. Amikor először részt vettünk rajta, akkor nagyon hamar eldöntöttük, hogy ide még visszatérünk – mondta Vízi Norbert, aki Magyarországról, Budapestről érkezett Oromra a feleségével. – Elképesztően felszabadító élmény itt lenni, csatlakozni, kapcsolódni az emberekhez. Mindig úgy érzem, hogy hazajövök.
Ahogyan vasárnap hajnalban felkelt a nap, úgy zárult le a 2026-os Malomfesztivál, de a szervezők, a résztvevők már türelmetlenül várják a következő évet.
Nyitókép: A Nemzetközi Cigány Dal Napjához másodízben csatlakozott a fesztivál (Kállai Göblös Nikoletta felvétele)



