2025. november 15., szombat

Hagyományaink éltetése

V. Zengő Gyermek Néptánctalálkozó

Szombaton tartották Oromon azt a találkozót, ahol a tánc és az ének kapta a fő szerepet. Az V. Zengő Gyermek Néptánctalálkozót az oromi Zengő Tájház Nők és Fiatalok Kézműves Egyesülete szervezte, és mintegy nyolcvanan léptek fel. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Varjú Potrebić Tatjana, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának oktatással megbízott tagja, továbbá Bicskei Ibolya, a magyarkanizsai községi tanács művelődéssel és civil szervezetekkel megbízott tagja, illetve Vajda Attila a helybeli Arany János Általános Iskola igazgatója is. Az eseményt Gonczlik György tanulságos meséje nyitotta meg, majd Bicskei Ibolya szólt az egybegyűltekhez, aki Magyarkanizsa község polgármesterének, Fejsztámer Róbertnek az üzenetét is tolmácsolta, miszerint hagyományaink éltetése fontos feladat. Ezt követően Muhi Zsuzsanna, az egyesület elnöke szólt az egybegyűltekhez.

Az utánpótlás nélkülözhetetlen

Az utánpótlás nélkülözhetetlen

- A karakteres néptáncok vidékeink értékét, kultúráját tárják fel nekünk. A néptánc és a népzene a legjobb eszköz ahhoz, hogy a gyermekeink megőrizzék és táplálják nemzeti identitásukat, kultúrájukat, hazaszeretetüket. Általa olyan értékekkel rendelkezünk, melyre büszkéknek kell lennünk, melyet védenünk kell. Nem csak a múltunkat tárja elénk, hanem a jövőnk alapja is. Fontos, hogy a zene, a ritmus életünk része legyen, ami közösséggé formál bennünket, tanulásával nem hagyjuk feledésbe merülni elődeink hagyományait, szokásait, melyeket átörökítünk – mondta többek között Muhi Zsuzsanna.

Gonczlik György mesemondásával kezdődött a találkozó

Gonczlik György mesemondásával kezdődött a találkozó

A találkozón fellépett a Zengő Tájház Nők és Fitalok Egyesületének Zergeboglár és Ropogtató csoportja, az oromi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagjai, a magyarkanizsai Szent Száva Művelődési Egyesület kis táncosai, Széll Attila, martonosi népdalénekes, a Tisza Menti Zengő Citerazenekar Oromhegyesről, Ördög Mihály Magyarkanizsáról, a Jókai Mór Művelődési Egyesület Fürgelábak csoportja Kispiacról, a Szőke Tisza Művelődési Egyesület Dalos pacsirták leánykara, Kovács Miklós citerával és énekkel, a horgosi Bartók Béla Művelődési Egyesület Kis Fülemüle csoportja.

Bicskei Ibolya Fejsztámer Róbert üzenetét tolmácsolta

Bicskei Ibolya Fejsztámer Róbert üzenetét tolmácsolta

- Abban bízunk, hogy egyre többen kedvet kapnak a néptánchoz és énekhez, és évről évre növekedik azok száma, akik tovább viszik a hagyományokat – hangsúlyozta Muhi Zsuzsanna.

A színpadot betöltötte a dal és a tánc

A színpadot betöltötte a dal és a tánc

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Muhi Zsuzsanna, a Zengő Tájház Nők és Fiatalok Kézműves Egyesület elnöke. (Gergely Árpád felvétele)