Középpontban a játék, az önfeledt öröm, a közösségi lét és a néphagyományok bemutatása, őrzése. Ezért hívták már ötödik alkalommal játszani a legkisebbeket Magyarkanizsa községbe, ezúttal Oromhegyesre. A szombaton lezajlott falusi játékokat, amelyek a Miholj-napi Falutalálkozó (Miholjski susreti sela) elnevezést viselték, másodszor szervezték meg ezen a településen, ahol szemmel láthatóan jól sikerült a rendezvény, hisz a gyerekek nagyon élvezték a sportjátékokat. Azt megelőzően a horgosi és a moholi néphagyományt őrzők, kis táncosok mutatkoztak be a színpadon, illetve Győri Viktor tartott kis történelmi áttekintést Vajdaságról úgy, hogy azt a legkisebbek is megértsék.

A gyermekmosoly magáért beszél (Fotó: BJK)
A megjelenteket a magyarkanizsai önkormányzat képviseletében Nebojša Rakić alpolgármester köszöntötte, aki szerbül és magyarul is üdvözölte a résztvevőket. Lapunknak adott nyilatkozatában pedig kifejtette, hogy a falvakért felelős minisztérium hathatós támogatásával valósulhatott meg a találkozó, amely különös gondot fordít a kistelepüléseken élőkre is. Az alpolgármester elmondta továbbá, hogy fontosnak tartják a kultúrák találkozását és egymás szokásainak, hagyományainak megismerését, valamint azt, hogy a más nyelven beszélő gyerekek már fiatal korukban megismerkedjenek és barátkozzanak egymással. Hangsúlyozta, hogy a gyermekek öröme, a szeretet, ami ezt a rendezvényt is áthatja, mindannyiunk öröme, és a magyarkanizsai önkormányzat a továbbiakban is arra törekszik, hogy minden lehetséges módon támogassa a felnövekvő generációkat.
A felhőtlen jókedv, móka, kacagás és játék után a gyermekeket meg is vendégelték, így élményekkel telve, a játékban örömet lelve, új barátokra szert téve tértek haza Oromhegyesről.

Nyitókép: A játékot is tanulni kell (Fotó: BJK)