2025. augusztus 3., vasárnap

Orom kitárta kapuit

Két rendezvény egy napon

Az oromi helyi közösség és az Orom Fejlődéséért Polgárok Egyesülete szervezésében szombaton tartották a Sörfesztivált és az Oromiak Nyolcadik Nagy Világtalálkozóját. Az Arany János Általános Iskola udvara és az épület is megtelt tartalommal, hisz a programok reggeltől éjszakáig tartottak.

A kiserdő hűvösében főzőcskéztek a versenyre benevezett csapatok, akik már reggel nyolckor a bográcsok alá nyújtottak, és készítették a jobbnál jobb pörkölteket. Őket szakmai zsűri értékelte, ls ajéndékcsomagokat kaptak jutalmul a legjobbak, de senki sem ment haza üres kézzel, üres hassal meg főleg nem. Mindeközben elkezdődtek a gyerekprogramok, melyek a délutánba nyúlóan szórakoztatták a legkisebbeket és szüleiket. Bábelőadás, közös rajz, vetélkedő és kincskeresés kötötte le a gyerekek figyelmét, akik még nyereményeket is bezsebelhettek. Az iskola előcsarnokában pedig egy kiállítás nyílt meg, melyet az oromi helytörténészek állítottak össze, és a témája a család volt. Fotókon és egykori használati tárgyakon keresztül köszönt vissza a múlt, és bizony sokan lelhettek már rég elfeledett ismerősökre a képeken.

Az udvaron pedig kirakodóvásárosok töltötték be a teret, de a Szelfimúzeum jóvoltából western stílusú kellékek között is fotózkodhattak az eseményre érkezők. Az oromi szülők pedig jótékonysági palacsintasütést is szerveztek, a befolyt összeget pedig mint minden évben, az óvodának ajánlják fel.

Estére kialakult a hangulat (Kádár Barbara felvétele)

Estére kialakult a hangulat (Kádár Barbara felvétele)

Ebédidőre begördültek az oldtimeresek is, akik igencsak felpezsdítették a szombati napot, hiszen sokan érkeztek régi járműveikkel, amelyeket aztán mindenki megcsodálhatott, sőt közelebbről is szemügyre vehetett.

A magyarországi Kolompos Együttes pedig délután lépett színpadra, a kisgyermekes családok legnagyobb örömére. Az interaktív koncertet az ölben ülőtől a nagyobbacskákig mindenki nagyon élvezte, és a szülők is bekapcsolódtak a kis játékokba, melyeket az együttes tagjai vezettek.

A délután folyamán pedig a sör vette át a főszerepet, ugyanis a sörhöz kapcsolódó ügyességi játékok zajlottak, amikor összemérhették erejüket és tudásukat a sörkedvelők. A sörpongtól kezdve a kötélhúzáson át a számtalan szórakoztató játék sokakat vonzott.

Este pedig megérkezett Magyarkanizsa község polgármestere, Fejsztámer Róbert is, aki köszöntőjében rámutatott, hogy az ilyen és ehhez hasonló közösségépítő és – megtartó események különösen fontosak. Az önkormányzat a tizenhárom település mindegyikén egy eseményt kiemelten támogat, és Oromon ez a a Sörfesztivált és az Oromiak Nyolcadik Nagy Világtalálkozója.

Erdélyi Olivér, Orom Helyi Közösség tanácselnöke pedig visszaemlékezett a kezedetekre, és örömmel nyugtázta, hogy a rendezvény elérte célját, hisz a szórakozás mellett a régi ismerősök itt egymásra találhatnak.

Az est folytatásában pedig a zene vette át a főszerepet. Először az ACT Együttes, majd a Pop Orchestra és az Ex Yu Band, valamint Dj Defarx forrósította a hangulatot az oromi rendezvények megkoronázásaként.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A sörivóverseny az egyik legközkedveltebb programelem (Kádár Barbara felvétele)