2025. május 10., szombat

A Vöröskereszt és a Vörös Félhold nemzetközi napja

A Vöröskereszt hete Magyarkanizsa községben

Az emberbaráti szervezet jelentős szerepet tölt be Magyarkanizsa községben is, ahol a ruhaosztások, a véradások, a népkonyha-szolgáltatás mellett a gyermekeket is igyekeznek bevonni a tevékenységeikbe, hogy idejekorán megismerkedjenek a jótékonysági akciókkal. Ezenfelül számtalan verseny, előadás és még tábor is kötődik a magyarkanizsai szervezethez, amely ebben az évben is megünnepli a Vöröskereszt és a Vörös Félhold napját. Több településen szerveznek ez alkalomból akciókat, amelyekbe még mindig nem késő bekapcsolódni.

Május 12-én, hétfőn a martonosi és a magyarkanizsai diákok ismerkedhetnek meg közelebbről a Vöröskereszt munkájával. A martonosi általános iskolában, majd a magyarkanizsai két intézményben mutatják be munkájukat, és ismertetik meg közelebbről a tanulókat azzal, hogy mit is csinálnak a Vöröskereszt munkatársai, és hogyan lehet bekapcsolódni a jótékonysági akciókba, hisz már a fiatalok is sokat tehetnek azért, hogy a rászorulók élete jobbá váljon. Érdekesség még, hogy épp ezen a napon véradási akciót is szerveznek Martonoson.

Kedden Velebitre és Adorjánra látogatnak el ugyanezzel a céllal, majd Horgoson délután három órától ruhaosztásra is sor kerül. Szerdán reggel Magyarkanizsán a Vöröskereszt épületében várják azokat, akik ruhát szeretnének kapni ingyen.

Cseszkó Mónika, a Vörökereszt titkára elmondta:

– Az ünnepi hét folyamán az iskolákban önkéntes pénzadományt gyűjtünk, melynek a célja, hogy tanszercsomagot biztosítsunk a rászoruló családoknak a szeptemberi iskolakezdésre. Az ünnepre való tekintettel a népkonyha ebédjét kiegészítő élelmiszerrel fogjuk gazdagítani. Önkénteseink arra biztatják a polgárokat, hogy tagságukkal támogassák a szervezet munkáját – mondta a titkár.

Magyar ember Magyar Szót érdemel