2024. május 8., szerda

Véget ért az idei Dúrmoló népzenei tábor

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet január 3-a és 7-e között hatodik alkalommal szervezte meg a téli, népzenei Dúrmoló tábort, amelynek a zárórendezvényét vasárnap délután tartották meg a tóthfalusi Munkás Szent József római katolikus templomban.
Kormányos Katona Gyöngyi, a VMMI igazgatója napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy az intézetük által folyamatban van a Tisza menti népzenei oktatás a fiatalok részére, és a táboruknak is egyrészt az a célja, hogy a fiatalokat megszólítva utánpótlást biztosítson azáltal, hogy e vérkeringésbe bevonja a fiatalokat és a fiatal népzenészeket is.

– Emellett én még abban látom a jelentőségét, hogy a gyerekek közösségben töltik el a téli szünetet, és nem odahaza, a virtuális térben csevegnek egymással laptopjukon vagy telefonjaikon keresztül, hanem olyan közösségben vannak, amelyik szakmailag is segíti őket – ecsetelte az igazgatónő, és kiemelte, hogy együtt ápolják zenei anyanyelvüket, saját örökségüket, a népi hagyományokat, ami a mai világunkban nagyon fontos.

Az idei tábor vezérmotívuma a vajdasági magyar lakodalom volt. Ennek kapcsán Gyöngyi elmondta, hogy ezt azért tartották lényegesnek feldolgozni, mivel Vajdaságban a lakodalmi szokásoknak is hagyománya van.

A Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű gyermek- és ifjúsági rendezvénye a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósult meg.

 

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele