2024. október 15., kedd

Adventi vásár Magyarkanizsán

Pénteken és szombaton ünnepi hangolódás

Magyarkanizsán minden évben megrendezik az adventi vásárt, mely valódi közösségi élmény nyújt, ugyanakkor kiváló lehetőség a karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Ezúttal két napon át, december 8-án, pénteken és 9-én, szombaton várják a látogatókat.

Vranić Váradi Lívia, a magyarkanizsai önkormányzat szakmunkatársa a részletekről beszámolva elmondta, hogy amióta felújították a teret a központban, olyan helyen tudják megtartani a rendezvényt, amely igazán ünnepivé varázsolható.

– Mindkét nap 16 órakor kezdünk és a vásár fél 9-ig tart nyitva. A programok a téren és fűtött helyszíneken is zajlanak. Így a Jancsi Bohóc Bábszínháza két előadását a téren felállított fűtött sátorban tartják. Ezúttal is lesz Mikulásfutás, a Vigadó felújított terasza elől december 8-án háromnegyed 6-kor indulnak, a Népkerten keresztül vezet majd a Mikulások útja, és úgy köszöntjük majd őket az adventi vásárban, ahol akkor az iskolás diákok rendhagyó karácsonyi műsort mutatnak be. Utána átadjuk a teret a zenének – mesélte Vranić Váradi Lívia.

– December 9-én a téren felállított fűtött sátorban Mácsai Mónika mesél két alkalommal is a gyermekeknek fél 5-től és fél 6-tól. A hagyományápolás sem maradhat ki a programok közül, a Tisza Néptáncegyesület betlehemes játékokat ad elő, majd zenével zárjuk a napot, szombaton 7 órától a jól ismert Jingle Jazz zenekar szórakoztat mindenkit.

A gyermekeket a Hello Kanizsai irodába várjuk, ahol Papp Kriszta óvónővel kézműves díszeket készíthetnek, ugyanakkor a gyertyakészítés művészetébe is betekinthetnek az érdeklődők a valamikori biztosító helyiségében. A Nektár Méhész egyesület pedig elhoz nekünk mindent, ami méz – tudtuk meg, mint ahogy azt is, hogy a kanizsai karácsonyi kukucskálós kvíz sem marad el. Szombaton is lesz megmérettetés a gyerekeknek, akkor Ábel István kvízmester várja őket. Igyekeztünk olyan kísérő programokat is biztosítani, amelyeket térítésmentesen vehetnek igénybe a látogatóink, így a vásár területén pénteken arcfestés lesz és a Télapó mindkét napon térítésmentesen várja az utasait. Újdonság, hogy szombaton a tóthfalusi Boldog Expressz foglalja majd el a helyét a vásár területén kisállat simogatóval. A rendezvényről a finom falatok sem maradnak el – összegezte Vranić Váradi Lívia.

Nyitókép: Vranić Váradi Lívia, fotó: Puskás Károly