2024. május 8., szerda

Várják a fesztiválozókat

Sokszínű programok az oromi Malomfesztiválon

Ma kezdődik Orom határában a háromnapos Malomfesztivál és az azt körülölelő kulturális rendezvénysorozat, amelyet az idén kilencedik alkalommal tartanak meg. A gyerekeket és a felnőtteket is egyaránt sokszínű programok várják a fesztiválon, amelyen a szervezők évről évre igyekeznek esélyt teremteni a barátkozásra, a közösségépítésre, valamint a pihentető és kulturális programok létrehozására.
A fesztivál egyik, tavaly is nagy sikert aratott együttese a Dél-afrikai Köztársaságból érkező BCUC együttes, akik a nyitónapon 22 órától lépnek színpadra. Mint a legtöbb fellépőt, őket is nehéz egy adott zenei kategóriába sorolni. Zenéjük az afro-pszichedelika ősi hangzásvilágát és a modern, kísérletező világzene atmoszféráját vegyíti. Pénteken 22 órától a magyarországi VHK együttes szórakoztatja a résztvevőket, akiknek zenei stílusa leginkább a pszichedelikus punk, az ethnopunk, a pszichedelikus hardcore vagy az együttes által használt „sámánpunk”, azaz „mágikus népzene” kifejezésekkel írható le. Szombaton szintén a Bitang színpadon láthatjuk és hallhatjuk 20 órától a Sin Seekast, 21.45-től a Rundek i Ekipa, 23.45-től pedig az Orchestre International du Vetex együttest. Mindeközben természetesen az Akácos színpadon, az Etnocampben, a Bazen Stage és a Chill Stage színpadán is sok-sok fellépőt láthatnak az érdeklődők. Mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb zenei stílust és hangulatot. Napközben könyvbemutatók, különféle gyermek- és családi programok, jóga és meditáció, workshopok és társas műhelyek várják a fesztiválozókat. A délutáni programok 13 és 14 órakor kezdődnek és egészen estig zajlanak, míg a koncertek többsége 20 óra körül kezdődik. A helyszínen a látogatók a háromnapos bérletet 5000 dinárért vásárolhatják meg, a napijegyet pedig 1800 dinárért.

Nyitókép: Isten hozott a Malomfesztiválra!