2024. október 9., szerda

„A megóvás örök kihívás”

Tervezik a horgosi vasútállomás felújítását

A Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet munkatársai megtekintették a horgosi vasútállomást, amely már régóta gondoskodó kezekért kiált. A Szerbiai Vasutak nem volt érdekelt a romos épület felújításában, annak lebontása is szóba került már, viszont az épület felbecsülhetetlen építészeti értéket képvisel. Ezért is fontos, hogy ne csak megmaradjon, hanem fel is újítsák. Magyarkanizsa község képviselő-testülete már kérte, hogy a szerb kormány ruházza át a használati jogát a községre. Tervezőjét, Magyar Edét „magyar Gaudínak” is nevezik. Legismertebb műve a szegedi Reök-palota, de a kamarási vasútállomás is egy igazi gyöngyszem. Az épített örökségünk részét képező egyedi vasútállomás felújítását tervezik, amelyhez az első lépés a tervek elkészítése. Az intézet munkatársai alaposan körbejárták a területet, és amellett, hogy mindent szemrevételeztek, feljegyzéseket is készítettek. Ezek tudatában a következő lépés a felújítási tervek és pénzügyi kalkulációk elkészítése. Horgos helyi közösség közleménye szerint a „megóvás örök kihívás, identitásbeli, érzelmi és lokálpatriotizmusbeli kérdés is”.

Nyitókép: A vasútállomás