2024. október 14., hétfő

Magyarkanizsáról Zentára eveznek

A Tisza magyarkanizsai szakasza valósággal a kajakosok paradicsomának számít, ahol egész évben töretlenül folyik a munka a Testvériség Kajakklubban.

A jó idő beköszöntével a fiatalok már a nyílt vízen edzenek, most éppen a zentai regattára készülnek. A kajakiskolát is meghirdetik minden nyáron, ez idén sem marad el, a kajaksuli célcsoportját a 7 és 13 év közötti fiatalok képezik. A sporteszközöket és a mentőmellényt a kajakklub biztosítja minden résztvevőnek, az egyetlen részvételi előfeltétel az alapszintű úszni tudás. Június 18-án kezdik meg az oktatást, de folyamatosan várják a jelentkezőket a 064/252-6197 vagy a 063/892-9735 telefonszámon, és arra biztatnak a szervezők, hogy a falvakban élő gyerekek is jelentkezzenek, hiszen kiváló nyári elfoglaltság lehet a Tiszán töltött idő, ami elvonzza a számítógép elől a gyerekeket. Foglakozásokat, edzéseket hétköznaponként délelőtt 9 és délután 4 órától tartanak majd a kajakklub Tisza-parti vízitelepén. Az edzések a haladóknak és a minikajakosoknak már javában folynak a klubban, amiről Apró István vezetőedző számolt be:

– Az idősebb korosztállyal a nyílt vízi edzéseket február közepén kezdtük meg. Velük Trebinjébe is eljutottunk edzőtáborba, ahol állóvízen tudtunk edzeni, és ahol 11 napot töltöttünk el. Mivel a Tisza vízállása olyan magas volt, hogy itt nem tudtunk evezni, a vásártéri kanálisnál edzettünk egy hónapig. Most a zentai versenyen a hétvégén a legkisebb korosztálytól, a 2007-es és a 2008-as generációtól a felnőttekig képviseljük klubunkat. Csapatban és egyéniben is részt veszünk, nagy reménnyel.