Mindahányszor kimozdulunk a kis kuckónkból, megszokott életterünkből, Magyarkanizsa községben (is) karnyújtásra vannak a csodák. Az Órás Villa Horgoson az egyik ilyen csoda, mely elképesztő szépség...
Magyarkanizsa
A XVII. Élő népzene elnevezésű rendezvényre vasárnap délután gyűltek össze a községbeli és távolabbi néphagyományt őrzők és tovább vivők.
Magyarkanizsa község egyetlen középiskolájában, a Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpontban idén 192 diák tanul. Az intézményben folyamatosan azon is dolgoznak, hogy éljenek a pályá...
A József Attila Könyvtár irodalmi és fotópályázatot ír ki Magyarkanizsa község napja alkalmából Házmese címmel.
Az irodalmi pályaműveket számítógéppel írva, műfaji és terjedelmi megkötöttség nélkül várják e-mailben a jab@jab.
Hatodik alkalommal tartják meg a vadásznapot a Magyarkanizsai Vadászegyesület szervezésében a Tisza-parton. A program augusztus 30-án, szombaton reggel 8 órakor kezdődik a hús kiosztásával, majd 9 órakor a tűzgyújtással folytatódik.
A magyarkanizsai Shark Úszóklub a nyár folyamán megszervezte hagyományos úszóiskoláját a medencében. Az úszásoktatás két turnusban zajlott: az első július első felében volt, a második pedig most ér...

