2024. október 13., vasárnap

Újra fókuszban a fiatalok

A Vöröskereszt községi szervezete a fiatalok számára szervez programokat – Elsősegély-oktatás diákoknak és munkásoknak

A Vöröskereszt Kishegyes községi szervezete az elmúlt időszakban több olyan tevékenységet is szervezett, amelyekkel a fiatalabb generációkat célozta meg. Fontányi Andor, a községi szervezet titkára arról számolt be lapunknak, hogy ilyen szempontból igen tartalmas időszak áll a szervezet mögött.

– Májusban, a Vöröskereszt hete alkalmából a gyerekek alkotásaiból szerveztünk kiállítást, a Vér életet jelent címmel. Egész napos kirándulást tartottunk, amelyen 45 diák vett részt. Szabadkán és Palicson jártunk, és a gyerekek számára minden teljesen ingyenes volt. A kirándulást a majálisi jótékonysági programjaink bevételéből fizettük, és az iskolákkal együttműködve szerveztük meg. Az egészségklubba különböző előadókat hívunk, akik az egészség megőrzésének témakörében tartanak előadásokat. A múlt héten az egészségklub előadását a bácsfeketehegyi általános iskolában tartottuk meg, és egy különleges vendég, dr. Miroslav Pujić, nemzetközileg is elismert előadó tartott igen lélekemelő előadást a lelki egészség megőrzéséről. Ezt az előadást az érdeklődők a községi szervezet Facebook-oldalán utólag is megtekinthetik. Emellett lényeges történés volt a községi elsősegélyverseny, gyakorlat és bemutató. Ezen községünk mindhárom iskolájának diákjai részt vettek, és részt vettek egy közös gyakorlaton, amely során az elsősegély-nyújtás alapjait gyakorolhatták – mondta a titkár, majd hozzáfűzte, hogy ez remek lehetőség volt a gyerekeknek, hogy bemutassák egymásnak a tudásukat. Az eseményen szó volt arról is, hogy a közeljövőben milyen formában tervezik népszerűsíteni az elsősegélynyújtást a diákok körében és az egész közösségben.

A következő időszakban a Vöröskereszt községi szervezete szeretné rendszeressé tenni az elsősegély-oktatást az általános iskolákban – számolt be Fontányi.

– Terveink szerint minimum havonta fogunk tartani egy egész napos gyakorlati és elméleti előadást az iskolás diákoknak. Ez fontos ahhoz, hogy jól elsajátítsák az elsősegélynyújtást, s annak a versenyek mellett esetleg a való életben is hasznát lássák. A képzések kapcsán megemlíteném, hogy vállalati szinten is van érdeklődés az elsősegélynyújtás iránt. Épp ezért a jövő héttől egy képzést tartunk a munkások számára. Az érdeklődők bizalommal fordulhatnak a községi szervezethez – mondta el a titkár, majd végezetül arról is szólt, hogy hamarosan itt a nyári szünidő, ezért az iskolákkal közösen keresik a lehetőségeket arra, hogyan tudnak majd ebben az időszakban is együttműködni.

Nyitókép: A község mindhárom iskolájának diákjai részt vettek egy közös gyakorlaton, amely során az elsősegélynyújtás alapjait gyakorolhatták